Mikó Imre jogvédő szolgálat: Veszélyben a gyülekezési jogunk

2017. március 15., szerda, Belföld

A romániai magyarok gyülekezési joga került veszélybe azzal, hogy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester megtiltotta a felvonulást a székely szabadság napján, március 10-én – tudatja a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat e heti hírlevele, amely a kisebbségi szimbólumok használatának betiltásáról – a székely zászló eltávolítását kimondó bírósági ítéletekről – is beszámol.


A hírlevél feleleveníti: a székely szabadság napjára tervezett megemlékezésről és felvonulásról a szervező SZNT előzőleg egyeztetett a rendőrséggel, amely a prefektúrával együtt jóváhagyta a rendezvényt, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala azonban ugyanakkor sajtóközleményben tudatta, hogy csak a megemlékezést engedélyezi. Ez történt az előző években is, noha a 2016-os és 2017-es felvonulást majdnem egy évvel előre bejelentették; akkor ezt a városháza nem vette tudomásul, és nem a törvény szerinti 48 órán belül, hanem a rendezvény előtt tiltotta be a székelyek önrendelkezését követelő menetet. A hírlevél emlékeztet Dorin Florea más magyarellenes megnyilvánulásaira is (a magyar feliratok elleni harcára), és leszögezi: az emberek gyülekezési jogát nem lehet és nem szabad feltételekhez kötni egy adott megmozdulás céljának függvényében, hiszen ez diszkriminációhoz vezethet.
A jogvédő szolgálat a legújabb zászlóperre is felhívja a figyelmet: a brassói ítélőtábla döntése értelmében a megyei tanács gyűlésterméből el kell távolítani az adományba kapott székely zászlót, és ez már a sokadik olyan döntés, amely azt jelzi, hogy a romániai hatóságok kettős mércével mérnek. Noha Románia alkotmánya szavatolja az állampolgárok identitáshoz való jogát, Székelyföld elismerése és a székely jelképek használata problémás, megoldatlan kérdés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2017-03-15: Belföld - :

A tanfelügyelőség a városházát okolja (Marosvásárhelyi iskolaügy)

A polgármesteri hivatal illetékes szakosztályát okolja a Maros megyei főtanfelügyelő amiatt, hogy még nincs véglegesítve Marosvásárhelynek a katolikus gimnáziumot is magában foglaló iskolahálózati terve – tudatja a Maszol portál. Ugyanerre a következtetésre jutottak korábban a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai is, akik tegnap folytatták hétfőn elkezdett, péntekig tartó tüntetéssorozatukat a Római Katolikus Gimnáziumért. A tiltakozáshoz a tanintézmény több volt pedagógusa, nagyszülők és öregdiákok is csatlakoztak.
2017-03-15: Belföld - :

Vizsgálatok Olaszországban

Tárcaközi küldöttséget bízott meg Sorin Grindeanu kormányfő azzal, hogy az Olaszországban, Szicília és Calabria régióban dolgozó román vendégmunkások kizsákmányolásáról szóló sajtóhírek valóságalapjáról a helyszínen tájékozódjék; az ombudsman pedig hivatalból indít vizsgálatot ebben az ügyben.