A helyhatósági választásokon tapasztalt csekély magyar részvétel egyaránt szólt a hitelét vesztett román és magyar politikai osztálynak, az RMDSZ által megtestesített helyi hatalomnak, valamint az MPP-nek, amely ,,gyenge alternatívát" kínált az RMDSZ-szel szemben ― fejtette ki tegnap közzétett nyilatkozatában Tőkés László.
Az EMNT elnöke úgy véli, az erdélyi magyarság mindkét pártnak feladta a leckét. Felhívja a figyelmet, az RMDSZ diadalittasan ünnepli sikerét, és máris ,,leckéztet", „a párt az egészséges magába nézés helyett újból csak a másokra mutogatás és a megbélyegzés útját választja". Meglátása szerint az MPP-t nem megbélyegzés, hanem elismerés illeti, pénz és eszközök nélkül próbálták behozni indulásból fakadó hátrányukat, sikerült megteremteniük a választás szabadságát, és figyelemre méltó eredményeket könyvelhetnek el. Tőkés azt vallja, hogy a választási versenyhelyzet, valamint az alacsony részvétel között nincs okozati összefüggés. Meglátása szerint az RMDSZ-nek a kizárólagos pártegység erőltetése helyett a befogadó jellegű nemzeti egység szellemében kellene keresnie a megegyezést magyar testvéreivel. ,,Az erdélyi magyar rendszerváltozás folyamata immár visszafordíthatatlan. Mindkét oldalról számítanunk kell azokra, akik a nemzet érdekében felül tudnak emelkedni a megosztó pártérdekeken. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács továbbra is ezen fog munkálkodni. Akik ennek az útjába állnak, az alulról jövő, érlelődő nemzeti közmegegyezés akarata el fogja sodorni őket — áll Tőkés László nyilatkozatában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.