Hírsaláta

2017. március 17., péntek, Belföld

KEVÉS A VAGON. Nincs elég kocsija az állami vasúttársaságnak a megnövekedett személyforgalomhoz – nyilatkozta Szentes József, a román államvasutak személyszállítási osztályának igazgatója a szenátusban tartott megbeszélésen. Február elsejétől ugyanis a kormány ingyenessé tette az egyetemisták vasúti utazását, és ennek következtében a forgalom 75 százalékkal nőtt a tavalyhoz képest. 2016 februárjában 209 ezer, idén februárban 355 ezer diák (az utasok tíz százaléka) utazott vonattal, ugyanebben az időszakban a bérletek száma 1050-ről 4400-ra nőtt. (Agerpres)

ÍGÉRNI TUD. Meggyőződésem, hogy ebben a mandátumban, azaz 2020-ig elkészül az észak-erdélyi autópálya és a IV-es páneurópai folyosó Konstancától Bukaresten és Nagyszebenen át Nagylakig – nyilatkozta Liviu Dragnea SZDP-elnök, aki szerint „a szállítási miniszter, az útügyi társaság, a miniszterelnök megvalósítja” ezeket az utakat. A riporter által felajánlott fogadást azonban elhárította... Romániát még egyetlen összefüggő autópálya sem szeli át, és bár a négyes folyosóból hiányzik a legkevesebb, ezzel sem haladnak a tervek szerint: a Bukarest két szélén meglévő pályaszakaszok nincsenek összekötve, a Kárpátokat átszelő Piteşti–Nagyszeben szakasznak a megvalósíthatósági tanulmánya is elakadt, a 2017-re ígért Déva–Lugos szakasznak legjobb esetben is csak a felét tudják idén átadni, a temesvári útügyesek szerint az utolsó, legnehezebb terepen csak 2021-ben fejezik be az építkezést. (B1 tévé/130km.ro)
VESZÉLYES SZÓRAKOZÁS. Leesett egy kilencemeletes tömbház tetejéről és szörnyet halt egy 15 éves kamaszlány Nagyszebenben. A nyolcadikos lány szerda este hét barátjával mászott fel a legmagasabb belvárosi épületre, hogy szelfit készítsenek magukról. A lány egy korlátnak támaszkodva fényképezte magát a mobiltelefonjáról, amikor a korlát kiszakadt, és ő a mélybe zuhant; a kiérkező mentőcsapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A Szeben megyei rendőrség maratoni kihallgatásokat követően úgy döntött, hogy ismeretlen tettes ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indít bűnvádi eljárást. Múlt héten egy 16 éves bukaresti fiú testének 90 százalékán megégett, mert áramütés érte, mikor a Herăstrău-park vasúti felüljáróján szelfizett. (Mediafax)
CSÍKSZEREDÁBAN IS NŐTTEK AZ ADÓK. Akad, aki kétszer-háromszor több adót fizet idén Csíkszeredában, mint tavaly, mert az önkormányzat módosította egyes utcák és városrészek, sőt, az udvarok besorolását is, és az adókulcsokat is emelték. Az intézkedés hatását a tömbházlakásokban élők kevésbé érzik, a házakban lakó csíkzsögödi kisnyugdíjasok azonban rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a pár száz lejes többlet azt jelenti, hogy a gyógyszereikről kell lemondaniuk. 2017-től a magánszemélyek tulajdonában levő kereskedelmi felületekre is magasabb adót kell fizetni, és az is emel a végösszegen, hogy a korábban szántóként, kaszálóként vagy gyümölcsösként megadózott kertekre az udvarra kivetett adókulcs alapján számolták ki a fizetnivalót, de a telekadó is növekedett.  (Székelyhon)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2017-03-17: Belföld - :

Fegyverkezésre jut

Több mint egymilliárd eurót fordít Románia haderőfejlesztésre a következő 10–15 évben – állítja Gabriel Leş védelmi miniszter.  A 2026-ig tartó fejlesztési stratégia több különálló, esetenként több- éves futamidejű beszerzési programot foglal magában. Leghamarabb húsz F-16-os vadászgépet vásárolna Románia, de még nem kapott választ a megkeresett EU- és NATO-tagállamoktól.
2017-03-17: Világfigyelő - :

A jobboldali kormánypárt győzött (Hollandiai választások)

Megerősítették a közel végleges eredmények a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) győzelmét a szerdai hollandiai választásokon, a liberális konzervatív kormánypárt a leadott szavazatok 97 százalékának megszámlálását követően közzétett adatok értelmében 33 helyet nyert el a parlament 150 fős alsóházában. Az Ipsos közvélemény-kutató intézet jelentése szerint a részvételi arány rendkívül magas, több mint 80 százalékos volt.