Csodálatos képzőművészeti anyagként említette a csütörtök esti tárlatmegnyitón Vargha Mihály szobrászművész, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a szentendrei Vajda Lajos Stúdió kiállítását, melynek egy hónapig a Gyárfás Jenő Képtár ad otthont.
Sepsiszentgyörgyön tizennyolc évvel ezelőtt már bemutatkozott a Vajda Lajos Stúdió (VLS), a ,,ma már nem létező Üvegcsűr Galériában" 1990 novemberében nyílt meg az első székelyföldi kiállítása. ,,Akkor, közvetlenül a változás után ezek a művek frissességükkel, erejükkel, agresszivitásukkal valóságos vérátömlesztést jelentettek a képzőművészek számára, ugyanakkor városunk művészetkedvelő közönségére is sokkoló hatású volt, hiszen megmutatkozott a magyarországi avantgárd, amely több évtizedig underground, vagyis nem hivatalos formában működhetett a tiltott és a tűrt határán" — hangsúlyozta Vargha Mihály, a mostani kiállításról pedig a Háromszéknek a következőket mondta: ,,Furcsa, bizarr, provokatív világba toppan a tárlatlátogató, ahol olyan művészi nézőpontot talál, amely az avantgárd, az élcsapat művészetének a nézőpontja, itt nem az a lényeg, hogy elbűvöljön a gyönyörűséggel, és elringasson, hanem pontosan az, hogy kérdéseket intéz a nézőhöz, provokál, piszkálja, gondolatokat ébreszt, önmagunkba nézünk a festményeknek a vizionálása után."
A Képtárban a VLS harminckét művészének munkái láthatóak, a tárlatról, az alkotóközösség ,,esszenciájáról" Novotny Tihamér, budapesti művészeti író — aki ,,egy emberöltő óta kíséri figyelemmel és szakértelemmel ezt a művészeti csoportosulást" — beszélt. A Szentendre kulturális életében 1968 óta jelen lévő (valójában 1972-ben alakult) csoport ,,étlapján" a művészeti választék minden eredeti íze megtalálható. ,,A VLS külön szerepet vívott ki magának a magyarországi neoavantgarde szemléletű képzőművészeti csoportosulások körében és rangsorában. Az autodidakta létformából fakadó gerillaöntudat és szabadságközpontúság, az újromantikus egyéniségkultusz és szenvedélyesség, a merész spontaneitással párosuló rögtönzési kedv és játékosság, a neodadaista ízű botránykavarás és szókimondás, a szürrealista, expresszív, konstruktív és neoprimitivista alkotási módszerek, a new wave kultúra, illetve a szentendrei progresszív hagyományok újragondolása éppúgy hozzátartoztak és hozzátartoznak tevékenységi körükhöz, mint világszemléletükhöz a képi és fogalmi abszurditás, a másfajta realizmusok, a társadalmi groteszk és irónia, vagy a kreatív túlélési technikák és magatartásformák" — vélekedett Novotny Tihamér. A kiállítás megnyitóján a magyarországi művészek közül jelen volt Aknay János és Sz. Varga Ágnes Kabó festőművész, valamint Aknay Tibor fotóművész is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.