A felépített új gazdasági rendszer működik, és ennek következtében idén 65 milliárd forinttal több jut a magyar kultúrára, mint az előző évben – erről Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth-díjjal kitüntetett kiválóságok tiszteletére adott díszvacsorán mondott köszöntőjében beszélt. Úgy fogalmazott: „merész mondat, de megkockáztatom, hogy az alkotásnak Magyarországon lassan nem a pénz, hanem a saját tehetségünk adja a korlátját”, majd hozzátette: „Próbáljuk ki!” A kormányfő arról is beszélt: nagy, de zavaros idők jönnek Európában, átrendeződik a nemzetek sorrendje, a kultúra számít, a jövőben még inkább számítani fog.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.