A Sepsiszentgyörgyi MSC sportolója, Vlad Lașcu egy ötödik és egy kilencedik hellyel zárta az elmúlt hétvégén a görögországi Athénban megtartott dzsúdzsucu-világbajnokságot. Az ifjúsági kategória -55 kg-os súlycsoportjában versenyző megyeszékhelyi harcos két számban – ne-waza (brazil dzsúdzsucu/földharc) és küzdelem – tette próbára magát.
A szentgyörgyi klubtól származó információk szerint Vlad Lașcu a vb előtt három nappal lesérült, így komoly hátránnyal vágott neki a nemzetközi viadalnak. Ne-wazában orosz és szlovén ellenfeleket legyőzve jutott az elődöntőbe, ahol egy arab emírségbeli sportolótól kapott ki. Az elődöntőben újabb orosz sportoló következett, akitől szintén kikapott, és az ötödik helyen zárt. A küzdelem versenyszámban két megnyert mérkőzés után egy ukrán dzsúdzsucussal szemben veszített. Lașcu vigaszágon továbbjutott, a folytatásban pedig egy kazahsztánival harcolt, akitől szintén kikapott, és így a kilencedik lett.
A görögországi világbajnokságon öt kontinensről 43 ország színeiben mintegy 750 sportoló vett részt. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.