Tucatnyinál több feldobolyi szentelte a vasárnapját szilvafaültetésre. Az idő nem kedvezett az akciónak, ennek ellenére az önkéntesek közel ötven szilvafát ültettek el a faluba vezető út mentén.
A gyümölcsfa-telepítést a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület kezdeményezte, a szilvafák a szentkirályi Pinus Siculus csemetekertből származnak – tudtuk meg György Alpár János egyesületi elnöktől. A csemetevásárlásra a kétszázalékos adófelajánlásokból, valamint a Feldobolyt képekben bemutató fotóalbum eladásából jutott pénz. Cél, hogy pár év múlva, amikor termőre fordulnak a csemeték, szilvafasétányon keresztül juthassanak Feldobolyba az ide látogatók, és azt is jelzik majd: szilvatermő vidékre érkezett a vendég.
Feldobolyban nagy hagyománya van a szilvatermelésnek és -feldolgozásnak (talán épp ezért telepítették a szilvafákat a nagy hírű feldobolyi pálinkafőzdétől a székely kapuig terjedő szakaszon – szerk. megj.), ezért fontos az egyesület kezdeményezése, a szilvafaállomány megújításának elkezdése – mondta el érdeklődésünkre Kanyó Antal nagyborosnyói alpolgármester, aki meghívottként vett rész az ültetésen. Az elöljáró azt is hozzátette: reméli, a polgárok is méltányolják a kezdeményezést, a csemetéket nem törik ki, nem kaszálják le.
A szilvához kötődő feldobolyi hagyományokat elevenítette fel az egyesület az immár két alkalommal megszervezett A szilva napja Feldobolyban nevű rendezvénysorozattal. Ennek részeként többek között a szilvaíz főzésének régi tudományát kívánják feleleveníteni, megerősíteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.