Életének 72. évében elhunyt Csíky Ibolya, a nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze, az erdélyi színjátszás kiemelkedő személyisége – közölte a nagyváradi teátrum.
Csíky Ibolya Kolozsváron született 1945. április 9-én, a Brassai Sámuel Gimnáziumban érettségizett, a kolozsvári műkedvelők városi stúdiószínpadán lépett először közönség elé. 1965-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben folytatta tanulmányait. 1969-ben végzett, és haláláig a nagyváradi közönséget szolgálta. Vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt kiemelkedő alakításokat nyújtott. Munkássága elismeréséül többek között Poór Lili-díjjal, Szentgyörgyi István-díjjal, valamint a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. Kevesebb mint két hét leforgása alatt a második színművészét veszíti el a nagyváradi társulat, március 10-én, életének 74. évében elhunyt Ács Tibor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.