Elvenni könnyű volt, visszaadni nehéz

2017. március 24., péntek, Nyílttér

Az állami hivatalok, intézmények működéséről majd mindenkinek van keserves tapasztalata, az alábbi történet is sokak számára ismerős lehet, de attól nem kevésbé felháborító. Lapunknak dr. Bálint Sándor a következőképpen mesélte el saját kálváriáját:

Két éve vettem egy használt személygépkocsit, és amikor a nevemre írattam, közölték, hogy környezetvédelmi illetéket is kell rá fizetni. Két perc volt az egész, adtak nyugtát és mehettem.
Ez ellen az illeték ellen sokan fellebbeztek, én is. Meg is jött a papír, hogy visszaadják a pénzt, de meg kellett várni az Európai Unió határozatát, hogy törvényes-e vagy sem. Ezzel eltelt egy év...  Visszakérni az illetéket a bíróságon lehet, de ahhoz négy papírt kell letenni: kérést és két nyugta (az autóvásárlási és a környezetvédelmi), valamint a kocsi iratainak másolatát. Pár hónap múlva megszületett a bírósági határozat arról, hogy vissza­kapom a környezetvédelmi illetéket – a döntés ellen azonban az adóhatóság fellebbezett, az ügy a brassói táblabíróságra került, ahol még egyszer be kellett nyújtanom ugyanazt a négy papírt, és még ügyvédi illetéket is fizetnem kellett... Újabb két hónap múlva kijött a végleges bírósági határozat, megyek vele a fináncokhoz. Mind a két határozaton eredeti pecsét, iktatószám, aláírás volt, ahogy kell, ajánlott levélben küldték őket, de az adóhatóságnál azt mondták, el kell vinnem őket a törvényszékre, hogy még egy pecsétet ráüssenek, a hitelesítés végett. Oda is elmentem: visszaküldtek a fináncokhoz egy tízlejes illeték kifizetéséért, és természetesen kérést is be kellett nyújtanom. Aztán mehettem megint az adóhivatalba a kétszer lepecsételt két törvényszéki határozattal, újabb kéréssel, az autós papírok másolatával – mindez a járkálás két teljes szabadnapomba került –, leadtam végre az iratcsomót, és akkor közölték, hogy rendben van, majd a következő öt évben részletekben megkapom a pénzt. 3400 lej volt a környezetvédelmi illeték, és 800 lej az ügyvédi honorárium, amit szintén visszatérítenek nekem 60 hónap alatt, kicsidenként. Szóval, amit az állam két perc alatt, egy tenyérnyi papír ellenében elvett, azt két törvényszéki eljárás és vagy húsz pecsétes irat ide-oda sétáltatása után öt évig tart visszaadni! (demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-03-24: Nyílttér - :

Az utca hangja

GÚZS SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy. A székely önrendelkezésért folytatott harcban nem árt visszalapozni az új demokrácia kezdeteihez. A 85 éves Király Károlyt köszöntve Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írja le a Háromszék 2015. szeptember 26-ai számában, hogy „a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front január 7-ei nyilatkozatában még azt állította, hogy »határozottan elítéli az előző, diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját, és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzetiségi jogokat«.” Ezeket három fontos pontban rögzíti, és az autonómiához való jogunk is ott van köztük. Iliescu azonban a szöveg véglegesítésekor azt javasolja, hogy az autonómiát „óvatosságból ki kellene hagyni”, s bár ezt Király ellenezte, Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes vezetője egyetért azzal, hogy hagyják későbbre. Tehát Iliescu törölte, csak sajnos, akkor nem gondolta senki, hogy örökre. Most, 27 év után egyre távolodunk az autonómiától, a volt Securitate, a sovinizmus és idegengyűlölet felülkerekedett mindenen. Súlyos büntetésre számíthat minden elöljáró, aki nem tünteti el a Községháza feliratot vagy a székely zászlót a hivatalból. Így állunk jelenleg!
2017-03-24: Nyílttér - :

Énekeltünk a boldogságért

Március 20-a a boldogság világnapja, amire a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi apraja-nagyja nagy lelkesedéssel készülődött. A boldogság érzése mindannyiunk számára az egyik legfontosabb motivációforrás. Óvodánk négy csoportja csatlakozott a Boldogságóra nevű, magyarországi kezdeményezésű programhoz, amely által elnyertük a Boldog Óvoda címet a 2016–2017-es tanévre.