Közismert tény, hogy az 1940. évi földrengés súlyosan megrongálta a Székely Mikó Kollégium főépületét, a tanítás szünetelt jó ideig. Ki kellett üríteni a bentlakást.
Az 1977. márciusi földrengés is súlyosan megrongálta az iskola központi épületét. Beomlott a második emelet mennyezete, a falak több helyen megrepedtek, megsemmisült a nyelvészeti kabinet, a fizika és kémia szakteremben lévő készülékek nagy része használhatatlanná vált. Az épület nyugati része, a bentlakás is kárt szenvedett. Hallatszottak olyan vélemények is, hogy talán jobb lenne az egész épületet lebontani, s helyette újat építeni.
Ekkor közölte a helyi lap, a Megyei Tükör az igazgató rövid írását, melynek lényege az volt, hogy nincs szó lebontásról, csupán a terv elkészítését várjuk, s a munkálatok nyomban elkezdődhetnek. (Lásd a Megyei Tükör 1977/1666. számát). A tanítás csak egy napig szünetelt, március 5-én. Március 6-án újraindult a tevékenység három helyen: hét osztályt átköltöztettünk a Mezőgazdasági Líceum Olt utcai bentlakásának épületébe (akkor a csendőrség használta). Az V–XII. osztályok a Szemerja negyedi 2-es számú általános iskolában tanultak, a kollégium B épülete pedig hat osztálynak biztosított tanulási lehetőséget. A bentlakás átköltözött a Csíki negyedben lévő tanulóotthonba, miután a gyermekek tornateremben töltöttek egy éjszakát. Az egész könyvállományt a kis tornaterembe költöztettük át, szekrényekbe zártuk. A főépület javítási munkálatait 1977 májusában kezdte meg a Megyei Építőipari Vállalat, s a déli szárnyban már szeptember 15-én ismét beindulhatott a tanítás. Hangsúlyozni kívánom, hogy az építőket segítették a szülők, a tantestület és sok tanuló, akik önzetlenül, példásan helytálltak, takarították a törmeléket, hordták a téglát, maltert, cserepet stb. Ekkor megnyilvánult a sokat emlegetett ,,mikós szellem”. A nyugati részt 1978. szeptember 1-jére fejezték be.
Feltétlenül ki kell emelnem azt a segítséget, amelyben részesültünk a megyei tanács elnöke, valamint a tervezők és a beruházási osztály részéről. Illik utólag, 40 év után is megköszönni a kapott támogatást. A megerősítési munkálatok összértéke 3 650 000 lej volt, az összeget soron kívül utalták ki a megyei alapból.
Elmondhatjuk, hogy a megerősített épület ,,jól viselkedett” négy évtizeden át. Reméljük, ezután sem okoz nagyobb gondot, de azt mégis figyelembe kell venni, hogy régi épületről van szó. Izgulok a régi könyvállomány túlzsúfolt polcai miatt. A sok tablóval megrakott falakért, de az alap is okozhat meglepetést, mivel vizenyős a talaj.
Nekünk, akik érintve voltunk a földrengés kapcsán, „szerencsénk” volt, mert a rengés idején nem volt tanítás az iskolában.
Mi a teendő? Erre az illetékesek majd válaszoljanak.
Izsák Ferenc volt igazgató