A fekete márciusként ismert, 1990 márciusában történt véres román–magyar összecsapás újbóli kivizsgálását kérte a főügyésztől Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
Az MPP tegnapi közleménye szerint a pártelnök beadványában üdvözölte, hogy az 1989-es forradalom dossziéjának újbóli megnyitása mellett napirenden szerepel az 1990-es bukaresti bányászjárás ügyének újbóli kivizsgálása. A képviselő megjegyezte: „A fekete márciust és a bányászjárást szervezők mögött ugyanazon sötét erők sejthetők.” Biró Zsolt magyarellenes pogromként említette a marosvásárhelyi fekete márciust az Augustin Lazăr főügyészhez benyújtott beadványban.
1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi – főként hodáki – férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy védjék meg a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták az RMDSZ székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót.
A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyarok segítségére érkeztek a cigányok azzal a felkiáltással, hogy Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!, és kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi románokat. A marosvásárhelyi összecsapásnak halálos áldozatai is voltak: három magyar férfit szándékosan gázoltak halálra. Az események után az igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, a husángos, fejszés falusi románok felbujtóit azóta sem azonosították. Az ügyészségi vizsgálatok során harminc ember ellen emeltek vádat, akik valamennyien magyar, illetve roma nemzetiségűek voltak. Két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélték. A marosvásárhelyi fekete márciusra hivatkozva alakította újra Petre Roman kormánya a belügyi titkosszolgálatot, a Securitate utódjának tartott Román Hírszerző Szolgálatot.