Hírsaláta

2017. március 24., péntek, Belföld

EZT SEM SIETI EL. A parlament két házának plénuma tudomásul vette végre a Külföldi Hírszező Szolgálat (KHSZ) volt igazgatója, Mihai-Răzvan Ungureanu hét hónappal ezelőtti lemondását, és megüresedettnek nyilvánította a tisztséget. Klaus Iohannis államfő elmondta, a parlamenti többséget alkotó alakulatokkal való egyeztetést követően tesz majd javaslatot a KHSZ új vezetőjének személyére vonatkozóan. „Igen, a megfelelő pillanatban majd javaslatot teszek arra vonatkozóan, hogy ki töltse ezt be. (...) Nem sietek” – nyilatkozta az elnök. Hozzátette,  egyelőre korainak tartja arról beszélni, hogy kit jelöl a tisztségre, de elmondta azt is, hogy elégedett a KHSZ igazgatását ideiglenesen ellátó Silviu Predoiu tevékenységével. (Agerpres)

HÚST, TEJET KÜLFÖLDRŐL. A valamikor mezőgazdaságáról híres Romániában tavaly 6,51 milliárd euróra nőtt a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek behozatala, ami csaknem 12 százalékos gyorsulást jelent az előző évhez mérten, és történelmi csúcsnak számít. A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint az agrárexport értéke 5,95 milliárd euró volt, ami 3,8 százalékos bővülés 2015-höz mérten, így az agrár-külkereskedelmi mérleg hiánya elérte az 557,4 millió eurót. A deficit hatszor magasabb volt a 2015-ös évben jegyzett 89,2 millió euróhoz képest. Románia tavaly főleg búzát exportált – 7 millió tonna mennyiségben és 1,14 milliárd euró értékben, ami kétszer több 2015-höz mérten. Ugyanakkor 2,156 millió tonna búzát importált is 330,9 millió euró értékben, aminek nagy részét exportálta. Ez utóbbi jelentős része Magyarországról és Bulgáriából származott. A román agrárimportban a sertéshús áll az első helyen, amelyből 197 ezer tonnát hoztak be 343,6 millió euró értékben. De 26 százalékkal nőtt a tejimport is. (MTI)
AMIKOR JÓ A LISTA VÉGÉN LENNI. Gigel Lazăr, a nemzetközi drogellenes központ elnöke szerint legfeljebb tíz olyan bukaresti líceum van, ahol nem fogyasztanak kábítószert. Azt mondta: az utóbbi években megduplázódott a drogot fogyasztó, 16 évesnél fiatalabb gyerekek száma, arányuk elérte a 10 százalékot, a 2010-ben regisztrált 5 százalékhoz képest. Kijelentésére reagálva a Drogellenes Ügynökség közölte, kimutatásaik szerint az uniós átlagnál kevesebb 16 évesnél fiatalabb használt tudatmódosító szereket, és Románia a 24. helyet foglalja el Európában a kábítószer-fogyasztás elterjedtségét illetően. (Agerpres)
A BÖRTÖN NEM AKADÁLY. Azzal gyanúsítanak egy gyilkosság miatt elítélt rabot, hogy három személyt vert át az úgynevezett balesetmódszerrel. A 22 év szabadságvesztésre ítélt férfi a bukaresti börtönből hívott fel telefonon egy székelyudvarhelyi személyt, és közlekedési rendőrnek adva ki magát azt állította, hogy a férfi lánya közlekedési balesetet okozott, majd rávette, hogy utaljon át neki 2500 lejt. Ugyanezt a módszert alkalmazta két szintén székelyudvarhelyi nővel, akiktől 5000, illetve 600 lejt sikerült kicsalnia. Most csalás miatt is eljárást indítottak ellene. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-03-24: Belföld - :

Az álcivil szervezetek ellen

Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának ülésén bírálat érte azokat az EU-tagországokat – köztük Magyarországot –, amelyek úgymond elnyomják a civil társadalmat. A magyar hatóságoknak a Nyílt Társadalom Alapít­vánnyal szembeni bánásmódját rótták fel.
2017-03-24: Világfigyelő - :

Az Iszlám Állam vállalta a merényletet (London)

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét tegnap délután a Scotland Yard. A rendőrségi bejelentés szerint a támadást az 52 éves Khalid Masood hajtotta végre. Közben az Iszlám Állam magára vállalta a merényletet.