Az Európai Unió külügyi szolgálata bekérette az EU mellett akkreditált török nagykövetség vezetőjét Recep Tayyip Erdogan török államfő sokak által fenyegetésként értékelt, előző napi kijelentései miatt – közölte tegnap az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Maja Kocijančič a testület szokásos napi sajtóértekezletén elmondta, hogy magyarázatot várnak Erdogan megjegyzéseire, ezért a külügyi szolgálat bekérette a török állandó képviselet vezetőjét. A török elnök szerdán arról beszélt, hogy „amennyiben Európa továbbra is úgy fog viselkedni országával szemben, mint most, akkor nem lesz európai, aki a világon bárhol is biztonságban sétálhat majd az utcán”. Erdogan az utóbbi hetekben gyakran bírálta élesen az uniót, s nevezte egyes tagországait rendszeresen nácinak vagy fasisztának, mert a közelmúltban Hága és Berlin visszautasította, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak a Németországban és Hollandiában élő törökök körében.
Ugyancsak tegnap Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos kijelentette, katasztrófához vezetne, ha Ankara felmondaná az Európai Unió és Törökország között létrejött migrációs egyezményt, amivel a közelmúltban többször is fenyegetett a török vezetés. Avramopulosz a Le Soir belga napilapnak adott interjújában megismételte korábbi kijelentését, miszerint egyelőre jól működik a görög szigetekre irányuló bevándorlóáradat feltartóztatását célzó megállapodás. Mint mondta, az EU–török migrációs egyezmény a nyugat-balkáni útvonal lezárásával együtt nagyban hozzájárult az Európát érő bevándorlási nyomás csillapításához. „Úgy gondolom, Törökország továbbra is eleget akar tenni vállalásainak. Mi pedig megpróbálunk különbséget tenni a jelenlegi negatív légkör és politikai kötelezettségeink között” – fogalmazott. „Az utóbbi hetek diplomáciai feszültsége minden fél számára ártalmas” – szögezte le az uniós biztos a Törökország és Németország, illetve Hollandia közötti pengeváltásra utalva. Hozzátette, hogy a migrációs áradat fékezéséért cserébe az EU egyebek mellett hozzájárul a Törökországban tartózkodó mintegy hárommillió menekült ellátásához, és szerinte ennek az együttműködésnek folytatódnia kellene.