MorfondírÁskálódók

2017. március 25., szombat, Jegyzet

Szoktál viccelődni? Megesik. A legtöbb ember egyet kacag, s elfelejti a viccet. Aki nem érti, megharagszik. A szándék is fontos, bizonyíték rá a paragrafus: ha előre megfontolt a bűn, a törvény jobban sújtja. Az is számít, folytatólagosan követ el valaki bűncselekményt, vagy csak felindultságból.


A jó ügyvéd bebizonyítja, a folytatólagosság csak felindultság.
Ha bíróságon folyna a vita, perpartnerem bizakodna, megnyeri a pert, én, hogy én nyerem. Jogállamban nyernék, de milyen jogállam, ahol a fehérgalléros bűnözők kisétálnak a törvények kiskapuin, és a büntetett előélet előny? A jobb létre szenderültek lelkeit is mentse meg az Isten, akik e tájon éltek, aminek a neve ma Románia. Magyarországon – a kiegyensúlyozottság kedvéért – végre magas szinten folyik a 2006-os rendőri túlkapások ügye, a magasabb vezetőket szinte mind felmentették, Gergényit kéthavi fizetésének megfelelő összeggel késztetnék lelkiismeret-furdalásra. Gergényi ügyvédje kijelentette, a tábornok úr semmi néven nevezendő bűnt nem követett el. A megnyomorítottak füle hallatára. Nem írhatom, a szeme láttára, akinek kilőtték a szemét. Ide jutunk, ha nem nevezzük nevén a dolgokat.
A jog nyelvezete annyira hasonlít, mondjuk, a glosszáéhoz, mint Makó Jeruzsálemhez. Törvényismereteink foghíjasak, de azért megértjük, mennyi az annyi év, soknak vagy kevésnek tűnik néha, azon csodálkozunk, olyanokat tiltanak el közügyek gyakorlásától, akik nem is akartak tenni semmit a közért, csak zsebre. Jobb lenne, ha lapátra ítélnék, és saját zsebüktől tiltanák el. Azon nem csodálkozunk, hanem félünk, nehogy terrorfegyvernek minősítsék a petárdát. A kézdivásárhelyi fiatalokra gondolok. Kicsi kell a valóságtól való elrugaszkodáshoz.
Van valami, amivel a jog sem tud mit kezdeni, a védőfelszerelés nincs legyártva. Az áskálódás. A sunyiságtól a rágalmazásig, a kisstílűségtől a kivagyiságig terjed. Nem a testi, a lelki épséget veszélyezteti. Az irigység posványában mutálódik a vírus. Származása tisztázatlan, akár az indoeurópai népeké. Olykor a mundér becsületének védelmében száll síkra. Felhők mögötti hold, nem látszik, de ott van. Fosszilis energiával működik, majd csak üresen hagyja csizmáját  – gondolnánk.
Az, aki másnak vermet ás közmondást megcsúfolva, nem maga esik bele, hanem akinek ássa. Neve innen ered. A törvény az alamusziságot nem, a jó hírnév megsértését bünteti. A kettő között kígyózik. Hátsó gondolatai előre megfontoltak. A „köztünk maradjon” konspiratív vélemény szabad.
Védőoltás a humor volna, ellenszere a nyílt, egyenes beszéd – lehetne. De sokszor úgy vesszük, mintha divatjamúlt – nem kóser, hogy nézne ki – lenne. Megkockáztatnám, tán nem is létezik, de a kocka el van vesztve. Aki úgy véli, nincs áskálódás, ilyent nem látott-hallott, jelentkezzen. Ha vírushordozó, bánjunk vele kesztyűs kézzel. Mint szódás a lovával.
SZURKOS ANDRÁS

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2017-03-25: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Búcsúk Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi belvárosi Szent József-templom búcsúját hétfő este, az Állomás negyedi Szent Benedek tiszteletére szentelt templom búcsúját kedd este ünnepelték Hajdú János főesperes, szentszéki tanácsos és a kerületi papság részvételével.
2017-03-25: Közélet - Mózes László:

A Deák házaspár életmű-kiállítása (Erdélyi művészeti központ)

Deák M. Ria és Deák Barna képzőművészek közös tárlata nyílt meg tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK). A kiállításon a művész házaspár egész életműve követhető, grafikák, festmények, drótlenyomatok, installációk, textilművészeti alkotások tekinthetők meg.