Nincs nagyon eladósodva Sepsiszentgyörgy: a törvény által megengedett szint egyharmadánál tart, és az önkormányzat nem is kíván ennél több kölcsönt felvenni – közölte lapunk érdeklődésére Antal Árpád polgármester, hangsúlyozva, hogy hosszú távú bankhitele egyáltalán nincs a városnak. Egy korábban felvett hitelt már 2008–2009-ben visszafizettek, jelenleg kettőnek a részleteit törlesztik: az Európai Fejlesztési Banktól felvett hétmillió eurós – mintegy 30 millió lej – kölcsönt, és a kormánytól kapott ötmillió lejt, amely az uniós pályázatból megvalósított szépmezői ipari park önrésze volt.
Az elöljáró elmondta: vehetne fel új hitelt Sepsiszentgyörgy, mert saját költségvetéséből igen kevésre futja, és még sok útjavításhoz kellene a pénz, de egyelőre nem teszik, mert húsz, egyszerre zajló beruházás kellő figyelemmel való felügyelete meghaladja a városháza alkalmazottainak kapacitását. Ezért is, no meg a nagyobb felfordulások elkerülése végett a következő években hat-nyolc utca korszerűsítését tervezik az egyéb építkezések (a kisstadion, az iskolák tatarozása stb.) mellett. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.