Két pennsylvaniai helyi lap is jelentette, hogy eladó az állam nyugati vidékén fekvő, még kisvárosnak is alig nevezhető Reduction település. Az ára másfél millió dollár.
A településen alig hatvanan élnek, valaha – a fénykorában – négyszáz embernek adott otthont. Egy közelben lévő hulladékfeldolgozó üzem tulajdonosa építtette a munkások számára még hetven évvel ezelőtt. A gyár, amely Pittsburgh hulladékának egy részét dolgozta fel, azóta megszűnt, a gyártulajdonos évtizedekkel ezelőtt tízezer dollárért eladta a települést egy helyi gazdának, a Reduction azóta e család birtokában van. A Stawovy-család feje, a 67 éves David Stawovy úgy döntött, az önálló közigazgatással nem rendelkező, 19 egyforma és ép házból álló Reductiont eladja. A másfél millió dolláros árban benne van az egykori egytermes általános iskola épülete is, amelyet pár évvel ezelőtt lakássá alakítottak át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.