DÉNES IBOLYA, Uzon. Van egy nagy kutya, amely a tömbházam ablaka alatt lakott, és bár senkit sem bántott, valaki úgy megdobta egy kővel (amelyet később megtaláltunk), hogy a koponyája betörött, és az egyik szeme is megsérült. Fájdalmas nyüszítésére mentem ki, és mivel kölykei vannak, nem akartam a sorsra bízni a felépülését. Zsiga Sándorral és feleségével még aznap délután bevittük Sepsiszentgyörgyre egy állatorvoshoz (sajnos, a nevét elfelejtettem, az Olt utcában rendel), aki kimosta és bekötözte sebeit, és értesítette a szépmezői menhelyet. Rögtön ki is jöttek, és elvitték a sérült állatot, másnap pedig már reggel ott voltak a vackánál Uzonban, megkeresték a kiskutyákat, és odavitték az anyjukhoz. Mind a tíz él, és most már biztonságban vannak, nekem azonban nem megy ki a fejemből, hogy miért bántják egyesek a jámbor kutyákat is. Tudok olyan esetről, hogy fejszével, vasvillával támadtak egy-egy elkóborolt állatra, ami igazán felháborító.
SIMON ÁRON, Középajta. A március 18-án lezajlott közbirtokossági gyűlésen kialakult szócsata elvitte a hozzászólásom nyolcvan százalékát, ezért írtam meg mondandómat. Közbirtokosságunk 2016 márciusában titkos szavazással beválasztott egy odavaló mérnököt a vezetőségbe. Előző elnökünk fiatal korában bekövetkezett, váratlan halála kényszerített erre minket. Azóta panaszt tettek ellenünk a törvényszéken, egy jó hónapja a gazdasági rendőrség is ellenőriz. Jól van. Az újjáalakulás óta (2000) a legjobb évet zártuk most, a híres Szabadság-malmot megvásároltuk, és 255 ezer lej van a bankszámlánkon. Tizenöt esztendő alatt minden vitát, ellentétet az éves közgyűléseken elsimítottunk, minden ment, mint a jól olajozott kerék, mégis ide jutottunk. Nagyon elszomorít, hogy a valamikori országos első díjakat nyert faluközösség mint oldott kéve hullott szét. Ez Középajta? Hinni szeretném, hogy a következő tisztújító közgyűlésen azokat választják, akiket eddigi életük, munkájuk, magatartásuk, becsületes hozzáállásuk érdemesít a bizalomra. Azt kell nézni, hogy ki mit tett a faluért, a közbirtokosságért.
KIRÁLY SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy. Egyik délelőtt figyelmetlenségből nem a gyalogátjárón mentem át a Gábor Áron utcán, és rögtön meg is büntetett három rendőr, akik ott álltak egy képtelenül rozsdás Dacia gépkocsi mellett, amelyre nem tudom, hogy adtak forgalmi engedélyt. Beismertem a tévedésemet, elnézést kértem, de nem érték be figyelmeztetéssel, kiróttak rám 145 lej bírságot. Rögtön mentem fizetni a helyi adóhivatalba, és ott ért a meglepetés: a hivatalnok közölte, hogy dobollói rendőrök voltak. Hát ez nagyon meglepett: húsz kilométerről jönnek be Sepsiszentgyörgy központjába büntetni? Hogy van ez?
GÁBOR TÓNI, Sepsiszentgyörgy. Jutott eszembe minap rádióhallgatás közben, hogy vajon hányan tudják városunkban, ki volt Málik József. A nevét viselő utca – amely nincs éppen az Isten háta mögött, az 1918. december 1. út szomszédságában található – méltatlanul elhanyagolt, mintegy 35 éve egyáltalán nem is javították, nemhogy felújították volna. Tudom, mert ott lakom a legközelebbi tömbházban. Vajon ki rontotta el ezt az utcát, és ki, mikor fogja megjavítani? Talán meg sem érem...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.