Ingatlan-visszaszolgáltatásIsmét vádlott Markó Attila

2017. március 31., péntek, Belföld

Az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság keretében működő központi kártérítési bizottság hét volt tagját – köztük Markó Attilát – helyezte vád alá a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés miatt.


A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság közleménye értelmében Ingrid Zaarour, a hatóság volt elnöke, Remus Virgil Baciu és Mihnea Remus Iuoraş volt alelnökök, valamint a testület volt tagjai – Ingrind Mocanu, Constantin Cătălin Canangiu, Markó Attila Gábor és Theodor Cătălin Nicolescu – az ügy vádlottjai. Hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt ugyanakkor vád alá helyezték Gheorghe Vişoiu és Doina Tudose becsüst is.
Az ügyészség szerint 2008 októberében a hatóság akkori vezetői, valamint a bizottság egykori tagjai, a jelenlegi vádlottak elfogadták Doina Tudose becslését egy 1250 négyzetméteres, kárpótlás tárgyát képező telek értékére vonatkozóan, noha a szóban forgó telek értékének felbecsülését meg kellett volna ismételni, ugyanis az ingatlant Tudose közel kilenc és fél millió lej (az akkori árfolyamon 2,6 millió euró) értékűre becsülte fel, ami a terület piaci árának háromszorosa volt. Az államot így több mint hatmillió lejes kár érte – állítják az ügyészek.
A vádhatóság szerint sérült az ingatlanok felértékelését szabályozó törvény és az erre vonatkozó európai normák is. A szóban forgó telek értékére vonatkozó jelentést Gheorghe Vişoiu, a hatóság értékelő szakembere is jóváhagyta, noha a vádlottaknak, azaz a kártérítési bizottság tagjainak és a hatósági becsüsnek kötelessége lett volna felülvizsgálni a Tudose Doina külső értékelő által összeállított okiratot, és az ebben megszabott értéket hasonló ingatlanok valós adásvételi árával összevetni – állítja az ügyészség.
Markó Attila ellen távollétében folyik az eljárás, a volt RMDSZ-es képviselő több éve elhagyta az országot. Ellene nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2017-03-31: Sport - :

KSE–Temesvári Informatika 4–6 (Teremlabdarúgás, U19-es Román Kupa)

Kézdivásárhely, városi sportcsarnok. Mintegy 750 néző. Vezette: Daniel Vasile Pop (Piteşti) és Roberto Florentin Gunciu (Popeşti Leordeni). Kézdivásárhelyi SE: Daczó–Oláh, Gajdó T., Rancz, Albu (cserék: Gondos, Erős, Bakk, Fábián, Szabó, Kis, Tamás, Gyergyai, Niczuly). Edző: Gazda József. Temesvár: Voim–Nicola, Ivașcu, Arsim, Nafi (cserék: Lungu, Tărtău, Gavrilă, Grosu, Stănilă, Rafan). Edző: Contescu Cristian. Gólszerzők: Albu (4.), Bakk (10.), Rancz (13.), Gajdó T. (38), illetve Nicola (1., 7., 29.), Nafi (16., 26.,), Ivașcu (19.).
2017-03-31: Belföld - :

Van, aki csalódott (Miniszteri jelentés a főügyészekről)

Eltérő módon értékelték a kormánykoalíció vezető politikusai tegnap Tudorel Toader igazságügyi miniszter által szerdán ismertetett, Augustin Lazăr legfőbb ügyész és Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének tevékenységét elemző jelentését.