A romániai magyar pártoknak és civil szervezeteknek címzett, az interetnikus kapcsolatok normalizálására vonatkozó határozatot fogadtak el szombaton Székelyudvarhelyen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma közgyűlésének résztvevői. Az üzenet szerint a gyulafehérvári ígéreteket teljesítették, az autonómiát, avagy amint ők fogalmaznak, a „területi követelésekre épülő székelyföldi kezdeményezéseket” soha nem fogadják el.
A határozatban egyebek mellett rámutatnak, hogy „komoly gazdasági veszteségeket okoz, amely egyaránt káros a románoknak és a magyaroknak” az, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyéről az a kép alakult ki, hogy ez egy „potenciális konfliktuszóna”. Éppen ezért időszerű, hogy „stabil régióvá alakuljon”. A dokumentum szerint eljött az ideje annak, hogy a magyar közösség politikai és civil vezetői elismerjék, hogy Románia a nemzetközi szerződésekben vállalt összes kötelezettségét teljesítette a kisebbségekkel szemben.
Meglátásuk szerint 99 évvel a nagy egyesülés után a romániai magyar közösségnek joga van ahhoz, hogy „saját kebeléből való egyének által saját nyelvén éljen a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással” (fordítók biztosításával), hogy „az egyének számarányában képviseleti jogot kapjon a törvényhozásban és az ország kormányzásában”, és „teljes felekezeti szabadságot” biztosítottak az ország összes felekezetének.
„Tehát a gyulafehérvári kiáltvány nemes lelkű szellemisége teljes egészében érvényesül. Itt az ideje, hogy a területi követelésekre épülő Székelyföld kezdeményezői megértsék, hogy azt a románok soha nem fogadják el” – mutat rá a határozat.
A dokumentum szerint a régióban többségben élő magyaroknak „minden lehetőségük adott ahhoz, hogy kifejezzék és megőrizzék kulturális és etnikai identitásukat”, és éppen a számbeli kisebbségben lévő románoknak van szükségük segítségre, hogy identitásukat megőrizzék.
„Tiszteljük és értékeljük székely-magyar polgártársaink örökségét, hagyományait, kultúráját és történelmét, de ugyanakkor kitartunk azon igazság mellett, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megye helyi történelme nem teljes a régióban élő románok öröksége, történelme és kultúrája nélkül” – zárul a határozat.
A székelyudvarhelyi találkozón részt vett Andrei, Kovászna és Hargita ortodox püspöke, Sebastian Cucu és Adrian-Jean Andrei, Kovászna és Hargita megye prefektusai, parlamenti képviselők, polgármesterek, ortodox papok, román kulturális egyesületek és román tannyelvű iskolák igazgatói, megyei tanácsosok, dekoncentrált intézmények vezetői, a három megye több politikusa. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumát, amelyhez jelenleg 36 szervezet tartozik, 2005-ben hozták létre azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a három megyében élő románság nemzeti identitásának megőrzéséhez és fejlődéséhez.
A Magyar Polgári Párt levélben emlékeztette a Székelyudvarhelyen ülésező Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fórumát, hogy a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltak, a magyarok számára megígért teljes jogegyenlőség a mai napig nem teljesült. A dokumentumot Szakál Csaba, az MPP Hargita megyei szervezetének alelnöke nyújtotta át a fórum résztvevőinek, és ebben emlékeztetnek, hogy a párbeszéd alapját az 1918. december 1-jén a gyulafehérvári nyilatkozatban ígértek teljesítése kell képeznie.