A dél-koreai szervezők még bíznak az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosainak szereplésében, annak ellenére, hogy az NHL hétfőn közölte, a hokisok nem lehetnek ott a jövő februári pjongcsangi téli olimpián.
Az NHL állásfoglalásában tudatta, lezártnak tekinti a kérdést, és a következő idény menetrendjét úgy tervezi, hogy nem számol a háromhetes leállással. Az ötkarikás játékok szervezőbizottságának szóvivője, Nancy Park ugyanakkor kijelentette, hogy még nem mondtak le az NHL-sztárokról. Hangsúlyozta, van még idő az értelmes vitára az NHL, a játékosok szakszervezete (NHLPA), a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) között. Gary Bettmen, az NHL első embere újra elmondta, hogy a tulajdonosok az olimpiai részvétel ellen foglaltak állást. A ligának nagy anyagi veszteséget jelentene a szünet, mivel addigra már véget ér a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL), a baseball-liga (MLB) pedig még nem kezdődik el, tehát a jégkorong sokkal inkább a figyelem középpontjában lenne.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.