Az autizmus világnapja (április 2.) alkalmából Sepsiszentgyörgyön két rendezvény is felhívta a figyelmet a fogyatékkal élőkre, közülük is legfőképpen azokra a gyermekekre, ifjakra és felnőttekre, akiknek világát sok türelemmel és szeretettel lehet megérteni, akik sok türelmet és szeretetet igényelnek – éppúgy, mint bárki más. Vasárnap az autizmussal élő óvodáskorúak központja, hétfőn az Írisz Ház szervezett világnapi akciót.
Az autizmussal élő gyermekek napközijében vasárnap a szülők és a központ korábbi neveltjei is megemlékeztek az autizmus világnapjáról, a gyermekekkel együtt léggömbökkel és szórólapokkal vonultak a főtérre, megfordultak a vásárban, majd elengedték a lufikat, hogy még inkább felhívják magukra a figyelmet: itt vagyunk, mi is a közösséghez tartozunk. Tegnap az Írisz Ház fogyatékkal élő fiataljai járták végig az utat Gyöngyvirág utcai székházuktól a főtérig, ahol a Plugor Sándor Művészeti Líceum dráma tagozatos diákjai szobroztak, a képzőművészeti osztályosok kék színeket használva festettek, a Sebestyén Lajos vezette Gyűszűvirág zenekar muzsikált. A sérült fiatalok szórólapot adtak át a járókelőknek, amely az autizmussal élő ember elvárásait tartalmazza az egészségesekkel szemben, ezt a megszólítottnak tovább kellett adnia, hogy ezáltal stafétaszerűen sokszorozódjék azok köre, akik ezentúl jobban odafigyelnek a másságra. Többek között kérik, hogy a hozzájuk való viszonyulásunkban abból induljunk ki, amit meg tudnak tenni, és ne abból, amire képtelenek, és legfőképpen szeressük őket feltétel nélkül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.