Eredményes a szombati sepsiszentkirályi falutakarítás, hozzávetőlegesen 20 köbméternyi szemetet sikerült összegyűjtenünk – közölte érdeklődésünkre Pál Csaba, aki évről évre toborozza a résztvevőket, szervezi az egész napos rendezvényt.
Mintegy negyvenen kezdték el reggel a munkát, csoportokban takarítottak, az utcákban, de a kőhíd környékén, az elhanyagolt telkeken is gyűjtötték a szemetet, a száraz ágat. A hulladékgyűjtésen részt vett Illyefalva község polgármestere, Fodor Imre is, helybéliek, sepiszentgyörgyiek mellett, a rendezvényt többek között a Tega köztisztasági vállalat is felkarolta. Pál Csaba több éve szervezi a sepsiszentkirályi falutakarítást, csiholja a szikrát, mint fogalmazott. Azt szeretné elérni, hogy öt-tíz éven belül rosszul érezze magát az, aki akár egy cigarettacsikket is eldob, és ez ne fenyítés, hanem egy hosszú távú nevelési folyamat eredménye legyen. A szombati nap hagyományosan jó hangulatú táncházzal ért véget, de az akció a héten a református templom melletti játszótér felújításával folytatódik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.