Az elmúlt hétvégén a Román Szikla- és Műfalmászó Szövetség, illetve a fővárosi Alpin Club Carpatic közös szervezésében került sor a román fővárosban a gyerek és ifjúsági műfalmászó Balkán-bajnokságra, amely egyben a hazai utánpótlás országos bajnokság harmadik fordulója is volt. A sepsiszentgyörgyi Adrenalin SK tizenkét sportolót nevezett be a két versenyre, amit jó eredményekkel zártak, hiszen négy bajnoki érmet is begyűjtöttek.
A 7–9 évesek országos bajnokságán Vlad Joantă a negyedik helyen végzett, míg ugyanebben a korcsoportban a lányoknál Szász Nóra és Bujdosó Hanga ötödik, Szász Kata kilencedik lett. A 10–11 éveseknél Ábrahám Loránd a nyolcadik, Lara Vornehm a tizenegyedik helyen zárt. A 16–17 éves fiúk mezőnye volt a legkiegyensúlyozottabb: a Balkán-bajnoki címet az Európa Kupa-győztes Petar Ivanov nyerte, őt követte második helyen Sántha Róbert, míg Kelemen Szilárd ötödik lett. Az országos mezőnyben Sántha győzedelmeskedett, és összetettben toronymagasan vezeti a rangsort. A bronzérem Kelemené lett (aki második az összetettben), továbbá Fazakas István a kilencedik helyen fejezte be az országos küzdelemsorozat harmadik állomását. A 18–19 éves lányok mezőnyében Nagy Judit diadalmaskodott a Balkán-bajnokságon és a bajnoki fordulóban, Korodi Henrietta pedig harmadik lett a nemzetközi mezőnyben és második az országoson. Ugyanebben a kategóriában a fiúknál Perpits Endre 4. lett.
A hétvégi megmérettetésen közel 170 román, bolgár és szerb utánpótlás-korosztályú sportoló mérte össze tudását és felkészültségét. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.