A leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskás Ferencről készít filmet Andy Vajna producer és Joe Eszterhas, a világhírű magyar származású amerikai forgatókönyvíró – közölte tegnap a filmügyi kormánybiztos.
„Producerként régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne a leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskásról egy izgalmas, a közönségnek is érdekes filmet készíteni. Elkezdtük a munkát Joe Eszterhasszal, aki már dolgozik a film forgatókönyvén. Joe-val remek csapat vagyunk, több filmet készítettünk már közösen, legutóbb a Szabadság, szerelem címűn dolgoztunk együtt” – jelentette be Andy Vajna. Joe Eszterhas magyar származású amerikai író és producer, többek között az Elemi ösztön, a Flashdance, a Music Box, a Showgirls című filmek fűződnek a nevéhez. „Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy a Puskás életéről film készüljön. Mindenképpen egy nagyszabású nemzetközi, magánfinanszírozású produkcióban gondolkodunk” – hangsúlyozta Andy Vajna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.