nemigen ad már a jelen.
Nem voltam benne még jelen,
         úgy múlt
         a múlt,

annyi idő, hogy szinte sok.
De ért már más is, mint e sokk:
          hold is,
          nap is

pólyálta hűlő életem,
s amit nem tettem, tervezem
          e lét
          felét

leélve: őrzöm arcomat,
s eleddig nem zuhant sokat
         csecsem
         becse,

sőt, egy bocsom is van (de szép!),
beszélni is kezd majd ez év
         telén
         talán,

de hogy mi történt, mire volt jó
harminckét éven át a porhó,
        havam,
        hevem

hová gomolygott nyomtalan,
és ugyan hol, ha nyoma van,
        szivek, 
        szavak

mélyén mi ülepszik, mi lesz,
így fog eltelni, élni ez?
        Vagy túl
        a túl

bonyolult léten, túl ezen
egyszercsak majd megérkezem
        s ittlétemet
        átlátom ott?!