A sepsiszentgyörgyi önkormányzat múlt heti — ebben a felállításban utolsó — soros ülésén úgy döntöttek a képviselők, hogy a jövő évi helyi adók és illetékek megállapítását a következő testületre bízzák, holott ezt a határozatot az adótörvénykönyv szerint május végéig meg kellett volna hozniuk. Tegnap azonban rendkívüli ülésen döntöttek a városkasszába fizetendő összegekről, jó néhány emelést is jóváhagyva.
Az idei adókhoz képest a városlakók épületadóját emelték hét százalékkal, a külterületekét — beleértve Kilyént és Szotyort is — tíz százalékkal, mindenféle gépjárműét húsz százalékkal, valamint a reklámadót tíz, a szállodailletéket két százalékkal. A javasolt emelések nem mindenike nyerte el a képviselők támogatását, végül azonban többségi szavazattal elfogadták a teljes határozatot.
Mint Sztakics Éva alpolgármester megindokolta, a drágítást azért tartják szükségesnek, mert immár két esztendeje semmit nem módosított az önkormányzat a helyi adók és illetékek mértékén, még az inflációval sem emelte. Az alpolgármester elmondta, az épületadó hétszázalékos növelése nem jelent túlzott terhet a lakosságnak, egy kétszobás tömbházlakás esetében mindössze ötlejnyit, viszont a városkasszát 150 000 lejjel gyarapítja, a járművek adójának húszszázalékos emelése meg 400 000 lejes pluszbevételhez vezet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.