Mintha téli álmából nem ébredt volna még fel teljesen Barót: a szombaton első alkalommal tartott kézművesvásárra kevés kiállító érkezett, s érdeklődő is alig akadt. A pangásra magyarázat lehet, hogy még nincs hagyománya a húsvéti kipakolásnak, s az időjárás sem tartott a szervezőkkel.
A Piac utcában meglehetősen szomorú látványt nyújtott a rengeteg üresen álló sátor és asztal. Ráduly Róbert úgy nyilatkozott, elsősorban a hideg riasztotta el a kiállítókat. „Harminchárman jelentkeztek be, ezért mi elővigyázatosságból harmincöt sátrat húztunk fel, de végül csak huszonhárman jöttek el. Nem is csodálom, mert alig egy nappal korábban egy fokot jósoltak, az pedig nem éppen kedvez a vásártartásnak. A félsiker nem bátortalanít el, jövőben megismételjük, s bízunk benne, jobb, teljesebb lesz a vásár” – mondotta az esemény főszervezője.
Azért nem volt teljesen kudarc a vásár, hiszen a korlátozott kínálatban is lehetett szép, a közelgő ünnep hangulatát emelő tárgyakat találni. Akadt bőven gyermekjáték, könyv, ünnepi asztalra való gyertya, az édesebb szájúak számára méz és finomabbnál finomabb sütemények, aki főzni-sütni készült, beszerezhette a legfrissebb zöldségeket.
Sikeres volt viszont a fényképkiállítás. A szervezők két hete hirdették meg a húsvéti tematikájú versenyt, s arra mintegy negyven műkedvelő fotográfustól negyvennyolc pályamunka érkezett. A közösségi oldalon a legtöbb kedvelést Pető Ágnes kapta, továbbá elismerték Baló Tünde, Demeter Ágnes és Ráduly Adél felvételeit is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.