A Köztársasági Elnöki Hivatal előtt tüntettek hétfőn késő este, miután Áder János államfő aláírta a felsőoktatási törvény módosítását, és az megjelent a Magyar Közlönyben. A budapesti Sándor-palota előtti füves terület egy részét foglalták el a demonstrálók, az épület előtt rendőrsorfal állt. A kormány semmilyen egyetemet nem kíván bezárni – hangsúlyozta tegnap Palkovics László oktatási államtitkár.
A hétfő esti tüntetők bírálták az államfőt, amiért aláírta a múlt héten elfogadott jogszabályt, valamint kormányellenes jelszavakat kiabáltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy spontán gyülekezés volt a hivatalnál, amelyet biztosítottak. Egy tüntetőt előállítottak – híradások szerint Gulyás Mártont –, mert festékes flakont dobott a rendőrök felé. A demonstrálók nem sokkal éjfél előtt elvonultak a belvárosba. Garázdasággal és rongálással gyanúsítja az ügyészség a Sándor-palotát festékkel dobálókat – közölte a Fővárosi Főügyészség tegnap. Emlékeztettek, hétfőn a Sándor-palota elé szervezett tüntetés alatt – az épületet körbevevő kordonon, illetve rendőri sorfalon keresztül – festékkel teli flakonokkal dobálták az épületet, amit el is találtak, és a kifröccsenő festékből a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is került.
Egyetemet nem zárnak be
Nem célja a kormánynak a Közép-európai Egyetem (CEU) bezárása, ennek nem is lenne indoka, a felsőoktatási törvény sokak által vitatott módosításával mindössze megoldást szeretnének találni bizonyos ügyekre – jelentette ki Palkovics László oktatásügyi államtitkár tegnap Brüsszelben.
A sajtóban megjelenő, indulatok gerjesztésére alkalmas hírek nem tükrözik a valóságot, a kormány ugyanis nem kíván semmilyen egyetemet bezárni, sem magyart, sem külföldit, a cél pusztán a helyzet tisztázása – hangsúlyozta nemzetközi sajtótájékoztatóján Palkovics, hozzátéve, hogy „ez az ügy nem igazán ügy”. Palkovics szerint ketté kell választani a kérdést, mivel a CEU kapcsán két intézményről van szó. Leszögezte, a módosítás semmilyen hatással nincs a Közép-európai Egyetem működésére – mert az Magyarországon bejegyzett egyetem magyar akkreditációval –, az amerikai akkreditációval rendelkező Central European University viszont az Egyesült Államokban van bejegyezve, ahol azonban nem végez oktatási-kutatási tevékenységet. Elmondta, a kérdés az, hogy a módosítások milyen hatással lesznek az amerikai intézmény működésére és a két egyetem együttműködésére. Újságírói kérdésre válaszolva Palkovics azt mondta, a törvénymódosítás elleni demonstrációk résztvevőit félrevezették, mivel nem igazak azok az információk, amelyek szerint a kormány korlátozni akarná az egyetemek autonómiáját, vagy intézményeket tervezne bezárni.
Ellenzik a törvénymódosítást
A Central European University (CEU) határozottan ellenzi Áder János köztársasági elnök azon döntését, hogy aláírta a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását – tájékoztatták hétfő esti közleményükben az MTI-t. Kiemelték: ennek megfelelően a CEU haladéktalanul élni fog minden rendelkezésre álló jogorvoslati eszközzel. A törvény elfogadását nem előzte meg egyeztetés a CEU-val és az érintett magyar szakmai szervezetekkel, ami sérti a demokratikus államokban elfogadott törvényalkotási eljárás alapvető elemeit – olvasható közleményükben. Szerintük a törvény diszkriminatív módon egy amerikai intézmény ellen irányul. „Az új szabályozás arra törekszik, hogy ellehetetlenítse a CEU számára az amerikai akkreditációjú mester- és doktori fokozatok nyújtását, úgy, ahogyan azt a magyar hatóságok jóváhagyásával tette sok éven át.” Kifejtik azt is, hogy a törvény olyan büntető jellegű határidőket szab, amelyeknek lehetetlen megfelelni. Mindezek alapján úgy vélik, hogy a törvény előre megfontolt politikai támadás egy olyan független intézmény ellen, amely negyedszázada büszke arra, hogy a magyar közélet szerves része.
Német aggodalmak
A német külügyminisztérium aggódik a magyar felsőoktatási törvény miatt – közölte tegnap a tárca európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth. A külügyminisztérium közleménye szerint a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa Berlinben nyílt és barátságos beszélgetést folytatott Györkös Péterrel, Magyarország berlini nagykövetével. A beszélgetés során „kifejezésre juttattam aggodalmunkat” a felsőoktatási törvény módosítását illetően – mondta a közlemény szerint Michael Roth, hozzátéve, hogy az új szabályozás közvetlenül a Közép-európai Egyetemre irányul. Ezért „világossá tettem, hogy értetlenséggel tekintünk” a gyorsított eljárásban elfogadott törvénymódosításra.
Azonban „az értetlenség nem jelent szótlanságot”, lehetségesnek kell lennie, hogy az európai partnerek nehéz témákról is észszerű, higgadt párbeszédet folytassanak – áll a közleményben, amely szerint „egymással kell beszélnünk, és nem egymásról”. Michael Roth hozzáfűzte: a magyar nagykövettel azt is közölte, hogy „őszinte aggodalommal tölt el minket sok minden, ami pillanatnyilag Magyarországon történik”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.