Az ötórás orosz–amerikai külügyminiszteri tanácskozást követően Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap délután a Kremlben fogadta Rex Tillersont, az amerikai diplomácia vezetőjét.
Tillerson és vendéglátója, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszéléséről, amely a közös ebéden is folytatódott, nem adtak ki közleményt. A két vezető diplomata együtt kereste fel a moszkvai elnöki hivatalt. A megbeszélések alatt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője rövidlátónak nevezte azokat a Moszkvához címzett nyugati felszólításokat, amelyek szerint el kellene határolódnia Bassár el-Aszad szíriai elnöktől. Úgy vélekedett, hogy ez egyenértékű a terrorizmus elleni harc feladására való felszólítással, mert a szíriai hadsereg a terroristák ellen harcol.
A külügyminiszteri találkozó előtt Vlagyimir Putyin elnök a Mir tévécsatornának nyilatkozva kijelentette, hogy romlottak az orosz–amerikai kapcsolatok Donald Trump elnök hivatalba lépése óta. „Azt lehet mondani, hogy munkaszinten, különösen katonai szinten nem lett jobb, hanem valószínűleg romlott” – fogalmazott a kapcsolatok állapotára vonatkozó kérdésre válaszolva az orosz vezető.
Este a két külügyminiszter sajtóértekezletet tartott. Vlagyimir Putyin kész jóváhagyni a szíriai légtérben az orosz és az amerikai harci gépek közötti incidensek megelőzését célzó kétoldalú memorandum hatályának helyreállítását - jelentette ki Szergej Lavrov. Közölte, készséget tapasztalt az amerikai fél részéről a szíriai Idlíb tartományban történt vegyifegyver-incidens nemzetközi kivizsgálásának ügyében. Az orosz diplomácia vezetője szerint a felek megállapodtak az együttműködésben a szíriai konfliktus békés megoldásában, és egyúttal megerősítették megalkuvás nélküli elkötelezettségüket az Iszlám Állam terrorszervezet szétverése iránt.
Az Egyesült Államok és Oroszország a kétoldalú viszony stabilizálása érdekében munkacsoportot hoz létre – jelentette ki Rex Tillerson. Szerinte az amerikai-orosz kapcsolatok mélypontra kerültek, és a bizalom alacsony szintje jellemzi őket. Hangot adott meggyőződésének, hogy a világ két vezető nukleáris hatalma között nem lehet ilyen viszony. Megalapozottnak nevezte ugyanakkor az Egyesült Államok álláspontját, miszerint a szíriai kormányerők múlt héten vegyi fegyvert vetettek be – Donald Trump elnök erre hivatkozva rendelt el korlátozott katonai csapást Szíria ellen – és azt állította, hogy Bassár el-Aszad rendszere több mint félszáz alkalommal használt klórt és egyéb harci mérget tartalmazó eszközöket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.