A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Bahreini Nagydíjat, ezzel hét pont előnyre tett szert az összetettben a most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben.
A 29 éves Vettel idén másodszor, pályafutása során pedig 44. alkalommal nyert futamot, Bahreinben harmadszor diadalmaskodott. A harmadik helyen a pole pozícióból rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárt.
A rajtot Bottas tökéletesen kapta el, így az első kanyarban megtartotta a vezető helyet, mögötte Vettel remek manőverrel beugrott Hamilton elé, és átvette a második pozíciót. Vettel a 11. kör végén a bokszba hajtott kerékcserére, majd a 13. körben Lance Stroll és Carlos Sainz balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót.
A bokszkiállások közben Daniel Ricciardo megelőzte Hamiltont, így amikor a Safety Car a 17. körben útjára engedte a mezőnyt, Vettel, Bottas, Ricciardo volt az első három sorrendje, a negyedik helyen Hamilton száguldott, de az újraindításkor azonnal elment Ricciardo mellett, így feljött harmadiknak.
Bottas autóján a 31. körben másodszor is kerekeket cseréltek, Vettel az élről két körrel később kapott új garnitúra gumit. Hamilton a 42. körben állt ki kerékcserére, valamint letölteni a büntetését, és a harmadik helyre jött vissza a pályára Vettel és Bottas mögé, utóbbit tíz körrel a leintés előtt megelőzte. A vb két hét múlva, az Orosz Nagydíjjal folytatódik.
A vb-pontversenyek állása három futam után: * pilóták: 1. Sebastian Vettel 68 pont, 2. Lewis Hamilton 61, 3. Valtteri Bottas 38, 4. Kimi Räikkönen 34, 5. Max Verstappen 25, 6. Daniel Ricciardo 22, 7. Felipe Massa 16, 8. Sergio Pérez 14, 9. Carlos Sainz Jr. 10, 10. Romain Grosjean 4, 11. Kevin Magnussen 4, 12. Esteban Ocon 3, 13. Nico Hülkenberg 2, 14. Danyiil Kvjat 2 * csapatok: 1. Ferrari 102 pont, 2. Mercedes 99, 3. Red Bull 47, 4. Force India 17, 5. Williams 16, 6. Toro Rosso 12, 7. Haas 8, 8. Renault 2.