Aggodalomra ad okot az, hogy a kormány sürgősségi rendeletben, nem pedig a megfelelő parlamenti folyamat keretében hajtotta végre a büntető törvénykönyvre vonatkozó (később ugyan visszavont) jogszabályi módosításokat – jelentette ki az Európa Tanács (ET) tegnap kiadott nyilatkozatában.
Az ET korrupcióellenes szakértőkből álló csoportjának véleménye szerint az olyan messzemenő következményekkel járó kezdeményezéseket, amelyek egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre vonatkozóan hajtanak végre jogszabályi változtatásokat, a parlamentnek alaposan meg kell vizsgálnia és ellenőriznie kell. Szükséges szem előtt tartani az ország korrupcióellenes kötelezettségvállalásait és a szakértői csoport ajánlásait minden jövőbeli jogalkotási kezdeményezés esetében – hangsúlyozták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.