Ellenőrzi az értesítési-riadóztatási rendszer működését az országos katasztrófavédelmi felügyelőség, így április 21-ig minden megyében megszólalnak a szirénák – tájékoztatott tegnapi közleményében a hatóság.
Háromszéken ma 10 és 12 óra között kerül sor a gyakorlatra, amelynek célja tudatosítani a lakosság körében a hangjelzések jelentését. Ebben az időszakban a katasztrófára figyelmeztető öt, egyenként 16 másodpercig tartó jelzés hallható majd megyeszerte.
A hatóságok azt tanácsolják, a gyakorlat idején őrizzük meg nyugalmunkat, kövessük a készenléti felügyelőség utasításait. Közleményükben ismertetik: hasonló, szirénákkal történő figyelmeztetést árvíz idején alkalmaznak, amikor az emberek életét veszélyeztető áradásokat jeleznek, illetve veszélyes anyagokat érintő balesetekkor, valamint gátak átszakadásakor. Szirénákat szólaltatnak meg a lakosság védelme, értesítése érdekében katonai konfliktusok esetén is.
A riadóztatási rendszer révén a hatóságok különböző jelzésekkel, illetve hangüzenetekkel tájékoztatnak a közösséget érintő intézkedésekről is. Országszerte mintegy 7700, katasztrófa esetén alkalmazható hasonló eszközt tartanak nyilván. Tavaly közel 5300-at ellenőriztek, országszerte pedig több mint 1500 riadóztatási gyakorlatot szerveztek a készenléti felügyelőségek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.