Abban a meglehetősen furcsa helyzetben vagyunk, hogy az 1990. júniusi események történelmét az ügyészség fogja megírni. De nem azért, mert ez az ügyészségnek szándéka lett volna – mondjuk ki ezt tisztán. Mi több, az elmúlt 30 évben ők tettek a legtöbbet azért, hogy ne derüljön ki az igazság – jelentette ki Emil Constantinescu volt államfő a Club A által a bányászjárás kapcsán szervezett vitaesten.
Emil Constantinescu úgy fogalmazott: mindig szívszorongva várja, amikor a bányászjárás kapcsán olyanokat mondanak, hogy „nem tudjuk, hogy mi történt”. Véleménye szerint tudjuk, hogy mi történt, csak nem merjük kimondani és felvállalni, és ez mutatja azt az erkölcsi válságot, amiben a román nép él.
A volt államfő szerint a szellemi elit feladata lenne a valós történelem megírása, és akár doktori téziseket is lehetne ebből a témából írni, hisz „minden dokumentum megvan, igaz, sajnos, ezek az ügyészségen vannak”.
„Az a szó, hogy bányászjárás, tulajdonképpen egy állami akciót takar, amit az akkor Măgureanu által vezetett Román Hírszerző Szolgálat és a »negyed hármas« egység szervezett, amely korábban a bukaresti Securitate volt. A bányászokat a maguk primitív voltukban manipulálták, de az eseményeket mások szervezték” – vélte a volt államfő. Constantinescu sajnálattal állapította meg, hogy „képtelenek vagyunk a múltat tisztázni”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.