Az Európai Bizottság bizakodó, hogy Románia eleget fog tenni azoknak a feltételeknek, amelyek teljesítésével le lehet zárni a román igazságszolgáltatás uniós figyelését – jelentette ki Frank Timmermans, az EB első alelnöke.
Az uniós végrehajtó szerv tisztségviselője tegnap Sorin Grindeanu miniszterelnökkel és Tudorel Toader igazságügyi miniszterrel tárgyalt Bukarestben, ahol egyebek mellett a kormánynak a büntető törvénykönyv és a perrendtartás módosítására vonatkozó törvénytervezeteiről egyeztetett. Timmermans elismerően szólt a készülő jogszabályról, és leszögezte, most a parlamenttől függ, hogy Románia a helyes úton maradjon, és visszafordíthatatlanná váljon az igazságszolgáltatás reformja. Az EB-alelnök elmondta: Románia az uniós csatlakozás óta eltelt tíz évben nagyon sokat fejlődött, és olyan eredményeket ért el, amit tíz évvel ezelőtt ő maga sem hitt volna. Felidézte, az év elején Brüsszel megijedt, hogy az igazságszolgáltatási reformfolyamat leáll Romániában, utalva ezzel a Grindeanu-kormány által elfogadott, majd a nagyszabású utcai tüntetések hatására visszavont Btk.-módosító sürgősségi kormányrendeletre, amely enyhítette a büntető törvénykönyv bizonyos cikkelyeinek szigorát. Timmermans rámutatott: az azóta eltelt időszakban Bukaresttel folytatott tárgyalások reményre adnak okot. Újságírói kérdésre válaszolva kerülte, hogy pontos határidőt mondjon, úgy fogalmazott, a közeljövőben tartja lehetségesnek az ellenőrzés lezárását. Meggyőződését fejezte ki, hogy ezt követően a román állampolgárok fogják követelni a korrupcióellenes harc folytatását, így ők képeznek garanciát arra, hogy Románia nem tér le majd a helyes útról.
Sorin Grindeanu bízik abban, hogy az idei brüsszeli jelentés kedvező lesz Románia számára, és megteremti az alapját annak, hogy az EB lezárja 2018-ban Románia figyelemmel kísérését, megszüntetve az úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmust (MCV).
Románia 2007-es uniós csatlakozása óta Brüsszel a román – illetve a bolgár – igazságszolgáltatás reformját figyelemmel kíséri, évente jelentéseket készít, és ajánlásokat fogalmaz meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.