Sikerült az elnökjelölteknek mozgósítaniuk a választókat a francia elnökválasztás első fordulójában: a jogosultak 28,54 százaléka adta le tegnap délig szavazatát a terrorfenyegetettség miatt fokozott biztonsági intézkedések mellett zajló választáson – közölte a belügyminisztérium.
Az arány az előrejelzéseknél magasabb, szinte megegyezik az előző, 2012-es elnökválasztás első fordulójában mért részvétellel, ami 28,29 százalék volt. Tegnap csaknem 47 millió választópolgárt vártak az urnák elé, hogy a 11 jelölt közül kiválassza azt a kettőt, akik május 7-én a második fordulóban megmérkőzhetnek az államfői posztért. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap ellen 2015 januárjában elkövetett merénylet óta a köztereken járőröző 7 ezer katona mellett több mint 50 ezer járőröző rendőr is biztosította a 66 546 választóhelyiséget, s a főbb elnökjelöltek is kiemelt rendőri biztosítást kaptak. Az RTBF belga televíziós csatorna által tegnap kora este közzétett exit-poll felmérés eredményei szerint a második fordulóba a centrista Emmanuel Macron és a szélsőjobboldalt képviselő Marine Le Pen jutott be 24, illetve 22 százalékos eredménnyel. A jobboldali Francois Fillon 20,05 százalékon állt, a baloldali Jean-Luc Mélanchon pedig 18 százalékon. A francia médiában az urnák lezárásáig nem közölhettek exit-poll adatokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.