Magyarország két ezüst- és egy bronzéremmel, míg a házigazda Románia két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta az április 19–23. között Kolozsváron tartott torna-Európa-bajnokságot.
Kovács Zsófia ezüstérmet nyert egyéni összetettben, a magyar tornász 55,432 ponttal zárt. A sportág történetében magyar női versenyző Európa-bajnokságon egyéni összetettben ilyen jó eredményt még nem ért el. A magyar női versenyzők korábban két arany- és öt bronzérmet nyertek a kontinensviadalokon, ez az első ezüst.
A hatszoros Európa-bajnok Berki Krisztián a lólengés döntőjében is remek volt, a zsűritől 15,200 pontot kapott, ezzel aranyérmet nyert volna, de mivel háromtizedes büntetéssel – úgynevezett semleges levonással – sújtották, az így kialakult 14,900 pont csak az ezüsthöz volt elég számára. A londoni olimpia bajnokát azért büntették meg, mert nem kezdte el harminc másodpercen belül gyakorlatát.
Berkinek pályafutása során ez a harmadik Európa-bajnoki ezüstérme. Az előző két kontinensviadalon sérülése miatt nem indult, 2013-ban és 2014-ben pedig egyformán másodikként zárt.
A magyarok harmadik érmét a 17 éves Dévai Boglárka szerezte, aki a női ugrás döntőjében a dobogó legalacsonyabb fokára állhatott. Ezen a szeren magyar tornásznő legutóbb 1998-ban állt dobogón kontinensviadalon.
A román csapat első aranyérmét Marian Drăgulescu nyerte, aki talajon utasított mindenkit maga mögé. A 36 éves, többszörös világ- és Európa-bajnok sportoló gyakorlatát 14,500 pontra értékelték a bírók. A tornász emellett még ezüstérmet szerzett a férfi ugrás döntőjében, két tizeddel elmaradva az orosz Artur Dalalojan pontszámától. Románia Cătălina Ponor révén begyűjtötte második aranyérmét is. A 29 éves tornásznő a gerenda döntőjében nem talált legyőzőre, sőt ezen a szeren a bronzéremnek is a házigazdák örülhettek, hiszen Larisa Iordache nyakába akasztották.
Eredmények:
* férfiak, egyéni összetett: 1. Oleg Vernyajev (Ukrajna) 85,866 pont, 2. Artur Dalalojan (Oroszország) 85,498, 3. James Hall (Nagy-Britannia) 84,664; lólengés: 1. David Beljavszkij (Oroszország) 15,100 pont, 2. Berki Krisztián 14,900, 3. Harutyun Merdinyan (Örményország) 14,833; talaj: 1. Marian Drăgulescu 14,500 pont, 2. Dmitrij Lankin (Oroszország) 14,466, 3. Alexander Shatilov (Izrael) 14,400; gyűrű: 1. Eleftherios Petrounias (Görögország) 15,433 pont, 2. Courtney Tulloch (Nagy-Britannia) 15,066, 3. Igor Ragyivilov (Ukrajna) 15,033; ugrás: 1. Artur Dalalojan (Oroszország) 14,933 pont, 2. Marian Drăgulescu 14,733, 3. Oleg Vernyajev (Ukrajna) 14,649; korlát: 1. Oleg Vernyajev (Ukrajna) 15,466 pont, 2. Lukas Dauser (Németország) 15,366, 3. Nyikita Nagornyij (Oroszország) 15,266; nyújtó: 1. Pablo Brägger (Svájc) 14,933 pont, 2. Oliver Hegi (Svájc) 14,500, 3. David Beljavszkij (Oroszország) 14,366
* nők, egyéni összetett: 1. Elissa Downie (Nagy-Britannia) 55,755 pont, 2. Kovács Zsófia 55,432, 3. Melanie de Jesus dos Santos (Franciaország) 55,065; ugrás: 1. Coline Devillard (Franciaország) 14,466 pont, 2. Ellie Downie (Nagy-Britannia) 14,350, 3. Dévai Boglárka 14,316; felemás korlát: 1. Nina Derwael (Belgium) 14,633, 2. Jelena Jeremina (Oroszország) 14,300, 3. Ellie Downie (Nagy-Britannia) és Elisabeth Seitz (Németország) 14,133; gerenda: 1. Cătălina Ponor 14,566 pont, 2. Eythora Thorsdottir (Hollandia) 14,066, 3. Larisa Iordache 13,966; talaj: 1. Angyelina Melnyikova (Oroszország) 14,100 pont, 2. Ellie Downie (Nagy-Britannia) 14,066, 3. Eythora Thorsdottir (Hollandia) 13,700.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.