Az éllovas Juventus a mostani idényben először szenvedett vereséget hazai pályán. A fővárosiak a másodosztályú bajnokság 30. fordulójában az Aradi UTA csapatát fogadták, illetve a papírformának megfelelően az 5. percben a vezetést is megszerezték Liviu Băjenaru révén.
A 34. percben az aradiak csapatkapitánya, Alin Gligor tizenegyest hibázott, de ennek ellenére a vendégeknek sikerült a félidő hajrájában egyenlíteniük Marius Curtuiuş fejes góljával. A második játékrész elején Gligor megszerezte a határ mentiek második gólját, beállítva a végeredményt.
Az UTA ezzel a győzelmével mindössze egy pont hátrányban van a második helyen álló Sepsi OSK mögött. Mint ismert, a piros-fehérek nehezen, de 2–1-re nyertek az MSC Stadionban a Temesvári Politehnica ellen. A Béga-partiaktól Blănaru a 41. percben volt eredményes, viszont a szentgyörgyiek Greu és Huiban találataival begyűjtötték a három pontot, és még az is belefért, hogy a hosszabbítás első percében Ene büntetőt hibázzon.
A Valentin Suciu által irányított együttes a 31. fordulóban a 14. helyen álló Baloteşti vendége lesz, vagyis a piros-fehérek csütörtökön 17.30-tól az Ilfov megyei község stadionjában lépnek pályára. Az összecsapásra a Székely Légió is elkíséri a csapatot, illetve szurkolói buszt indítanak csütörtökön 13 órakor az MSC Stadion elől. Az érdeklődők Zágoni Csongornál a 0742 821 500-as telefonszámon jelentkezhetnek. Az utazás ára 10 lej. A mérkőzést a DigiSport 1 és a Dolce Sport 1 élőben közvetíti.
Eredmények: Sepsi OSK–Temesvári Politehnica 2–1 (gólszerzők: Greu 70., Huiban 75., illetve Blănaru 41.), Resicabánya–Brăilai Egyesülés 3–0 (gsz.: Pătraşcu 26., 64., Radu 89.), Szatmárnémeti Olimpia–Tatrangi Egyesülés 3–0 (hivatalból), Bukaresti Juventus–Aradi UTA 1–2 (gsz.: Băjenaru 5., illetve Curtuiuş 45+1., Gligor 48.), Afumaţi–Baloteşti 1–0 (gsz.: Vlada 10.), Brassói FC–Râmnicu Vâlcea 3–0 (hivatalból), Mioveni–Foresta Suceava 2–2 (gsz.: Ayza 48. – tizenegyesből, Staicu 56., illetve Vraciu 20. – tizenegyesből, 51.), Clinceni–Călăraşi 1–4 (gsz.: Ion 9., illetve Puşcaş 17., Şandru 32., 84. – tizenegyesből, Licu 89.). A Nagyváradi Esthajnalcsillag és a Chindia Târgovişte szabadnapos volt.
A rangsor:
1. Juventus 21 3 3 57–13 66
2. Sepsi OSK 16 6 5 47–25 54
3. Arad 16 5 6 47–27 53
4. Brassó 15 7 5 45–27 52
5. Mioveni 15 6 6 40–20 51
6. Târgovişte 15 2 9 45–26 47
7. Szatmárn. 13 5 9 38–29 44
8. Brăila 12 4 11 32–33 40
9. Călăraşi 10 8 9 36–34 38
10. Suceava 11 4 12 44–47 37
11. Afumaţi 10 5 12 30–30 35
12. Nagyvárad 10 4 13 34–30 34
13. Clinceni 9 3 15 36–56 30
14. Baloteşti 7 6 13 32–45 27
15. Temesvár 7 6 14 34–48 27
16. Resicabánya 6 1 20 29–58 19
17. Rm. Vâlcea 4 6 17 16–49 18
18. Tatrang 2 5 20 15–60 3
A 31. forduló mérkőzései:
* kedden Aradi UTA–Szatmárnémeti Olimpia (17 óra – DigiSport 1, Dolce Sport 1)
* szerdán Tatrangi Egyesülés–Călăraşi 0–3 (hivatalból), Temesvári Politehnica–Bukaresti Juventus (15 óra – DigiSport 1, Dolce Sport 1), Brăilai Egyesülés–Mioveni, Foresta Suceava–Brassói FC, Chindia Târgovişte–Nagyváradi Esthajnalcsillag, Resicabánya–Clinceni
* csütörtökön Baloteşti–Sepsi OSK (17.30 óra – DigiSport 1, Dolce Sport 1). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.