Bajnokok Ligája és Európa LigaMadridi rangadót rendeznek

2017. április 24., hétfő, Sport

Pénteken az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) svájci székházában, Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája elődöntőjének párosítását. A címvédő Real Madrid a városi rivális Atlético Madrid, a Juventus pedig az AS Monaco együttesével találkozik a legjobb négy között.


Ezzel eldőlt, hogy nem ismétlődik meg az előző idény döntője, melyben a Real Madrid a tizenegyes párbajban győzte le az Atlético Madrid csapatát. A két madridi együttes egyébként eddig hétszer találkozott egymással BL/BEK-meccsen. Az örökmérleg a blancók felé billen, hiszen négy Real-sikert, két döntetlent és csak egy Atlético-győzelmet tartalmaz.
A Monaco és a Juventus eddig négyszer csapott össze egymással a legrangosabb európai kupasorozatban. A múlt a torinói drukkereknek lehet kedvesebb: a Juventus egy döntetlen és egy vereség mellett két győzelmet tudhat magáénak a Monaco ellen. Az elődöntők párosításán túl az is eldőlt, hogy a döntőben a Monaco–Juventus párharc győztese lesz majd a pályaválasztó.
Az elődöntő első mérkőzéseit május 2-án és 3-án, a visszavágókat pedig május 9-én és 10-én rendezik. A sorozat döntőjének június 3-án a cardiffi Millennium Stadium ad otthont.


Nehéz ellenfelet kapott az angol csapat
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában szintén pénteken elkészítették az Európa Liga elődöntőjének párosítását. A Manchester United a Celta Vigóval, míg az Ajax a Lyonnal küzdhet meg a fináléba kerülésért.
Az Anderlechte alakulatát nagy csatában, csak hosszabbításban búcsúztató Manchester United a Celta Vigo otthonában kezdi az elődöntőt, míg a Besiktast tizenegyesekkel kiejtő Lyon és a Schalke ellen drámai meccsen továbbjutó Ajax párharcának első felvonására Amszterdamban kerül sor.
Az első mérkőzések május 4-én, a visszavágók május 11-én lesznek, a solnai döntőt pedig május 24-én rendezik a Friends Arénában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1442
szavazógép
2017-04-24: Sport - :

KSE–Papolci FC 2–2 (Labdarúgás, IV. liga)

Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion, mintegy 200 néző. Vezette: Robert George Dumitru. KSE: Bunduc–Tankó, Bucur, Tompa, Gazda, Căşineanu, Babei, Oláh, Gajdó G., Kurtuly, Incze. Játszott még: Vulcan, Gáll, Albu, Fozocoş. Papolci FC: Dănălache–Farczádi Cs., Chioaşcă, David, Spetcu, Tudorie, Vele, Ichimescu, Şişcă, Marşavela, Farczádi T. Játszott még: Hodorog, Bodolan, Oancea, Lişită. Gólszerzők: Tankó 47., Kurtuly 51., illetve David 22., Tudorie 90+4. Ifjúságiak: 5–0.
2017-04-25: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

A Szent György Napok programja
MA: 11-től Kezeslábas – a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadása a Kónya Ádám Művelődési Házban; 12-től a sepsiszentgyörgyi aranylakodalmasok köszöntése a házasságkötő teremben; 14.30-tól Dreamland Residence – zene a belvárosi Utcazene-fesztiválon; 17-től Puskás Attila: Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors című könyvének bemutatója a Bod Péter Megyei Könyvtárban;