A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban A Biblia Éve. Az élő egyház könyvei címmel hétfőn este nyílt meg a legújabb időszakos kiállítás. A tárlaton jelen lévők egyebek mellett megtekinthették az Oppenheimi Bibliát, a Jansonius-kiadást, a Váradi Biblia egy példányát, de Képes Bibliákat, zsoltároskönyveket, valamint mai angol, német, olasz, holland, bolgár, román Bibliákat és Újszövetségeket is láthattak a 17—18. századi magyar Szentírások és imakönyvek mellett — közölte a múzeum szóvivője.
Vargha Mihály, az intézmény igazgatója a megnyitón kijelentette, a Székely Nemzeti Múzeum közel 120 000 könyvvel rendelkezik, melyből több ezer vallásos tárgyú, így Boér Hunor könyvtáros-muzeológusnak volt, miből válogatnia. Szabó Lajos kanonok felhívta rá a figyelmet, hogy a Kárpát-medencei magyarság a 2008-as évet a Biblia éveként ünnepeli. ,,Nagyon sok kiállítás, tudományos előadás, szimpózium, lelki gyakorlat a Biblia égisze alatt szerveződik ebben az évben. Kultúrtörténeti szempontból a Szentírás nagyon sok tudomány alapja és forrása, lelki szempontból pedig az ember története, élete, eligazítója, nevelője, megszentelője" — értékelte. Boér Hunor elmondta, számára már azt is élmény volt végiggondolni, hogyan fogják létrehozni a kiállítást. A tárlat június 22-ig látogatható, a belépés díjtalan.