A Szent György Napok vásári hétvégéjén, április 28–30. között az Erzsébet parkban megnyitja kapuit a Szent György Tanoda, ahol a 4–13 éves gyerekek szerezhetik meg mindazt a tudást, amellyel legyőzhetik a tóban lakó sárkányt.
A Tanoda határait a várkapuk jelzik, amelyek egyben regisztrációs pontként is működnek. Itt lehet belépni, miután a jelentkező kiállta a várkapupróbát.
A vitézjelöltek megfelelő felkészítéséről helyi szervezetek, mesemondók gondoskodnak. Lesz itt győzerőde, cselezde, sárkánybarlang, sárkány-kő-vár, kakassarkon forgó aranyvár, sárkánytudósarok, Szent György lovagi címért szóló vetélkedés, és a vasparipák lovagjait is keresik.
„A Szent György Napoknak a sárkány legyőzéséről kell szólniuk. Erre készítjük fel a gyerekeket a Szent György Tanodában, az első két nap alatt a sárkány gyengítése zajlik. Ez több módszerrel történik, bízunk abban, hogy a tanodában mindenkit megfelelően felkészítenek erre. Vasárnap párbajra hívjuk a sárkányt, és megpróbáljuk egy évre legyőzni, hogy megújulhasson a természet, bekövetkezhessenek életünkben a változások, és Szent György lovagok lehessünk a következő esztendőben” – tudtuk meg Péter Orsolya programkoordinátortól.
De nézzük szép sorban, mit kínál a Tanoda:
Győzerőde – itt vizsgálják, mérik az erőt, hozzátesznek, elvesznek, megnézik, hogy jeles-e vagy egyáltalán mérlegképes-e. Mérnek erőt, képzelőt, emlékezőt, kitartót és alkotót, örömERŐt, mERŐt, énismERŐt, hogy lássák, megvan-e a Sárkány győzERŐ.
Vasparipák lovagjai – a sárkány elrabolta a királylányt, és fogva tartja. A bátor vitéz utánaindulhat a vasparipán, s útja során társakra lel, akikkel együttműködve eljuthat a célhoz, és megmentheti a szépséges királylányt.
Cselezde – ez olyan kiképezde, ahol a feladatok elvégzése után könnyebb lesz eljutni a sárkányhoz.
Sárkány-kő-vár – a Szent György lovag által legyőzött sárkány kővé vált, és darabjaira hullott szét. Itt megtalálhatod a sárkánykő-legó darabkáit, amelyekből, ha megépíted a sárkányt, felfedezheted a gyenge pontjait, s ennek ismeretében könnyebben le tudod majd őt győzni.
Kakassarkon forgó aranyvár – itt a mesék sok száz éves bölcsességét hívjuk segítségül. A képzelet szárnyán bejárjuk a Nagyhírű Sárkányölő Vitézek útját. A mesemondással koronázott alkotó-fejlesztő, játékos foglalkozások nemcsak szórakoztatóak, hanem bátorságnövelők is.
Sárkánymesék – a Kakassarkon forgó aranyvárban naponta egyszer a családok, felnőttek is hallgathatnak mesét arról, hogy hányféleképpen lehet legyőzni egy sárkányt, valamint arról, hogy milyen tulajdonságokkal, képességekkel kell rendelkeznie a sárkányölő vitéznek.
Sárkánytudósarok – ez Háromszék vármegye sárkánykutató intézetének kihelyezett fiókja, ahol megtudhatod, hányféle sárkány létezik, hol él, hol tarja az erejét, milyen az anatómiai felépítése, hogyan és mikor okád tüzet, milyen színű a vére, mi a kedvenc tápláléka, hogyan udvarol. Gyengítőszereket is készíthetsz, de varázsigéket is tanulhatsz.
Sárkány-barlang – egy képzeletbeli sárkány szobája, audiovizuális installációként megjelenítve. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy fiatal sárkány életébe. A tinédzser Kázmér Sárkány nagy félelme, hogy emberi lények rátalálnak lakhelyére, ezért váratlan „meglepetéseket” rejtett el barlangjában.
Légy te Szent György lovag! – vetélkedő 11–13 éveseknek. Az ügyességet, bátorságot és találékonyságot felmérő próbák során legjobbnak bizonyuló lovagjelölt nyeri el a Szent György Lovagja címet.
A sárkány gyengítése – naponta 17 órától megkíséreljük gyengíteni a sárkányt, hogy aztán vasárnap párbajra hívjuk és végérvényesen legyőzzük. Hozd magaddal a Szent György Tanodában összegyűjtött tudást, ügyességet, furfangosságot, a tanult varázsigéket, a mesebatyudat, hogy közös erővel meggyengítsük, majd legyőzzük a sárkányt.
A Tanoda április 28-án, pénteken 12–17 óráig tart nyitva, április 29-én, szombaton és április 30-án, vasárnap 11–17 óráig. Helyszín: Erzsébet park, a tó és tér közötti rész.
A vitézjelöltek felkészítésében közreműködnek: Caritas , HITI, Sikló Egyesület, ERSZI, Tanulók Háza és a Tekergő Meseösvény Egyesület, Turulmadár Ifjúsági Iroda és Erdélyi Magyar Ifjak, Benkő Éva és a Folker együttes, Müller Henrietta, Szabó Enikő és Karda Zenkő, valamint Kovács Hajnalka.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.