Elő a lovagokkal

2017. április 26., szerda, Közélet

A városlakók saját ünnepén már rég túlnőtt Szent György Napok fesztiváljellegének ellensúlyozására a közösségi érzést kívánja erősíteni az idei program egyik meglepetése: Pálffy Tibor színész olyan felvonulásra hívja a helybelieket, amelyen a város különböző csoportjai megjeleníthetik saját sárkányölő lovagjukat.


Az erre vonatkozó felhívást az iskoláknak, egyesületeknek, más szervezeteknek is elküldték, de a rendezvény nyitott, bármilyen közösség csatlakozhat a menethez, amely pénteken este hétkor a Lábas Ház elől indul, és a központi városmag megkerülésével érkezik a főtérre, ahol a résztvevők bemutatják saját „lovag-etűdjeiket”. A kezdeményező reményei szerint a felvonulás néhány év alatt nem csupán gyökeret ver, hanem a riói karneválhoz hasonló módon válik a város egyféle kirakatává, amelyben az itt élő és működő kisebb-nagyobb közösségek tárják a világ szeme elé értékeiket, sajátosságaikat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-04-26: Közélet - Fekete Réka:

Köszönet az életpéldáért (Aranylakodalmasokat ünnepeltek )

Harminc idős házaspárt köszöntött tegnap a helyi esketőteremben virággal, oklevéllel és szép szóval Sepsiszentgyörgy önkormányzata, akik ötven, illetve hatvan esztendővel ezelőtt fogadtak egymásnak örök hűséget. Az arany- és gyémántlakodalmasok hagyományos Szent György-napi köszöntésén többször elhangzott a szeretet és a hála kifejezés, előbbi az ünnepeltek példamutató kapcsolata okán, utóbbi a közösség és a társadalom elismeréseként.
2017-04-26: Közélet - Váry O. Péter:

Meg akarták verni Jenőt (Botházi Mária könyvének bemutatója)

Jenő egy „genya tag”, aki szuper járgánnyal furikázik, miközben felesége egy ócska Daciával kénytelen intézni a család ügyeit. Jenő még csak nem is jó fej, felesége hordja zsenge vállain az élet nehézségeit. Hát persze, hogy Jenő megérdemli a verést – holott Jenő kitalált figura, egyike csupán az írói fantázia szülte alakoknak.