A Katynban 1940-ben lemészárolt lengyel tisztek rehabilitálása ügyében hozott korábbi döntést törvénybe ütközőnek minősítette tegnap a moszkvai városi bíróság, és visszautalta újabb eljárás céljából az ítélkező kerületi bírósághoz. Ennek nyomán a Hamovnyicseszkij kerületi bíróság tárgyalni fogja a hátramaradottak keresetét.
A kerületi bíróság nem is vizsgálta az ügyet azzal az indokkal, hogy rehabilitációra vonatkozó keresettel csak az fordulhat bírósághoz, akinek a jogait megsértették. Az áldozatok rokonainak ügyvédei arra hivatkoztak, hogy a vonatkozó törvény szerint bárki kérheti az áldozatok rehabilitálását. Korábban már a legfelső katonai ügyészség is elzárkózott az ügy érdemi vizsgálatától azzal: nem állnak rendelkezésre iratok annak alátámasztására, hogy Katynban a lengyel katonák represszió áldozatává váltak volna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.