Kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság (EB) Románia ellen az Európai Unió Bíróságán, mivel az ország nem tett eleget az országos hulladékgazdálkodási terv, valamint a hulladékmegelőzési program felülvizsgálatára, illetve elfogadására irányuló kötelezettségének. A külügyminisztérium ugyanakkor bizakodó, reményeik szerint az eljárást visszavonják.
Az Európai Bizottság által a döntés kapcsán kibocsátott közlemény szerint Romániának 2013-ban kellett volna felülvizsgálnia országos hulladékgazdálkodási tervét és a hulladékmegelőzési programot – 2008/98-as keretirányelv szerint. Mivel ez – a bizottság többszöri felszólítása ellenére – nem történt meg, 2015 szeptemberében az EB elindította a kötelezettségszegés megállapítására irányuló előzetes eljárást, 2016-ban elküldött indoklásában pedig felszólította az országot, hogy haladéktalanul pótolja a mulasztást. Az Európai Bizottság 2008/98-as irányelvének célja a környezetre és az emberek egészségére nézve ártalmatlan hulladékkezelés elősegítése. A tagállamoknak 2010. december 12-éig kellett elfogadniuk országos hulladékgazdálkodási tervüket, 2013. december 12-éig pedig a hulladékmegelőzési programot, ugyanakkor kötelességük ezeket hatévenként felülvizsgálni.
Hulladékgazdálkodás tekintetében Románia továbbra is sereghajtó az Európai Unió országai között, hiszen 2015-ben itt volt a legmagasabb a települési hulladékok lerakásának aránya (72 százalék), ami csaknem háromszorosa az EU-s átlagnak.
Răzvan Horaţiu Radu helyettes államtitkár, a külügyminisztérium által az Európai Unió Bíróságához kirendelt képviselő a Hotnews hírportálnak kifejtette: a környezetvédelmi tárca egy nappal korábban bocsátotta rendelkezésükre a frissített országos hulladékgazdálkodási mestertervet, melyet azonnal továbbítottak az EB-nek, illetve hamarosan a végleges tervet is elfogadják, így remélik, hogy a testület végül eláll az eljárás beindításától.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.