Farcádi Botond
Ami sok, azt még elviseljük, hiszen a verseny, a sport arról szól, hogy harcolunk a végsőkig. Ha csak annyi, hogy az ellenfelet kell legyőznünk idegenben, vagy a kolozsvári U magyargyűlölő ultráinak gyalázkodó rigmusait kell hallgatnunk, abban, sajnos, semmi új nincsen. Sőt, ahhoz is hozzászoktunk, hogy az egyenlő esélyek biztosítására hivatott bírók olykor – vagy inkább gyakorta – ellenfeleinket segítik.
De amit csütörtök este a kolozsvári sportcsarnokban elműveltek, az szégyenteljes, a sport megcsúfolása – érthető hát, ha az amúgy sokat látott és tapasztalt Zoran Mikes vezetőedző egyszer csak úgy döntött: levezényeli csapatát a pályáról. Ez már nem kosármeccs, itt nem öten játszanak öt ellen, hanem inkább öten állják a sarat mindenki ellen, hiszen az ellenfél játékosai mellett a bírókkal is meg kell küzdenünk. Ez már nem a sportról szól, nem biztosítják az egyenlő esélyeket, nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak a két csapatra – gondolhatta, gondolhattuk keserűen, csalódottan. Igaza volt és igazunk volt – de azok ott öten, a pályán mégis azt mondták: nem adják fel.
És azzal eldőlt a meccs, eldőlt a bajnoki cím sorsa: szárnyakat kapott a csapat, oly elszántan, oly megszállottan küzdöttek, mint tán még soha. És hiába volt minden és mindenki ellenünk: győztünk.
Egy női kosárlabdameccs döntője, a Sepsi SIC megvédte bajnoki címét, immár második éve mondhatjuk el: az országban a legjobb a Sepsiszentgyörgy. Szebb ajándékot a városünnepre aligha remélhettek a szurkolók, a sportbarátok, a sepsiszentgyörgyiek. Mert mégiscsak jó érzés az, amikor egy művelődési eseményekben gazdag, tartalmas hét után úgy jöhet az elsősorban a szórakozásról szóló hétvége, hogy büszkén húzhatjuk ki magunkat, hisz egyre több mindenre lehetünk büszkék városunkban, Sepsiszentgyörgy jó hírét lassan nemcsak a kultúra, de a sport is viszi majd a nagyvilágba: Most főként a kosár, de hamarosan remélhetőleg a nagy hagyománnyal rendelkező foci révén is, a Sepsi OSK ugyanis egyre eltökéltebben lépked az első osztály felé.
De ennél is többről van szó. Mert abban a csütörtök esti kosármeccsben ott, a kolozsvári pokolban annyi, de annyi minden benne volt, amivel mindennapjainkban találkozunk. A szurkolók indokolatlan magyargyűlölete, a bírók által alkalmazott kettős mérce – erőltetett párhuzamokat nem szeretnénk vonni, de olyannyira ismerős ez: elég csak a parlamentben oly gyakran tapasztalt magyarellenes kezdeményezésekre, a nyelvi jogaink, közösségi jelképeink ellen indított hadjáratra vagy a magyar ügyekben a romániai igazságszolgáltatás igencsak furcsa döntéseire gondolnunk. És benne volt abban másfél-két órában a küzdelem megannyi stációja, a munka, a remény, a belefáradás, a hiábavalóság érzése, aztán a lemondás, a feladás, hogy végül a bajnoki mentalitás talán legfontosabb összetevője vezessen győzelemre: hogy soha, de tényleg soha nem szabad feladni.
Mert akkor is lehet győzni, ha mindenki ellenünk. Bizonyság rá az aranyérem kosarasaink nyakában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
