Egy négygyermekes református lelkészcsalád, egy néptáncoktató házaspár és fiuk, valamint egy őrkői hagyományőrző család három nemzedéke lépett fel a Kultúrkert színpadán pénteken este, hogy játékos vetélkedő formájában bemutassák azt, ami különböző életutjaik ellenére összeköti őket.
Az Életünk a tánc, avagy családi ki mit tud produkció felvezetőjében Fehérvári Péter színművész hangsúlyozta, a gyermek a szüleitől, nagyszüleitől tanul értékrendet, magatartást, és ahhoz, hogy egészségesen nőjön fel, meg kell ismernie zenei és táncanyanyelvét, hogy élete szerves részévé váljon, és olyan természetesen használhassa, mint a beszédet. Dezső Tibor Attila zágoni református lelkész, Tőkés Zsolt néptáncoktató és Mocsel Rémusz őrkői hagyományőrző és családjaik számára a népzene és a néptánc nem színpadi produkció, természetesen használják zenei és táncanyanyelvünket, számukra ez a műveltség a hétköznapok és ünnepek velejárója. Tőkés Zsolt, a családi ki mit tud kezdeményezője szerint a néptánc olyan szűrőrendszer, amely által az ember jobbá válhat, és saját kultúráját, hagyományát tudja átadni a következő nemzedékeknek.
A Szent György-napi színpadon a három táncos lábú család bebizonyította, különbözőségük ellenére ugyanazt az értéket képviselik és hirdetik. Három nemzedék táncolt és muzsikált külön-külön és együtt, otthonosan mozogtak a Küküllő menti pontozóban, a felcsíki zsukákban, székelyföldi szaporában és korcsosban, a szászcsávási mahalában és az őrkői cigány táncban is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.