Tegnaptól Bákó viseli a Románia Ifjúsági Fővárosa címet, melyet egy tavaly zajlott nyílt pályáztatás révén nyert el.
A címet szimbolizáló zászlót tegnap vették át Temesváron a Bákói Fiatalok Föderációja képviselői, majd többórás út végén, röviddel éjfél előtt tűzték ki a Bákói Polgármesteri Hivatal épületére, ezzel szimbolizálva, hogy hivatalosan is átvették a címet a Béga-parti várostól. A Románia Ifjúsági Fővárosa program koordinátorai egyúttal bejelentették a cím elnyerésére kiírt új pályázati felhívást is, melynek értelmében július 16-ig bármely romániai város kinyilváníthatja azon szándékát, hogy pályázni szeretne a címre a 2018. május 2.–2019. május 1. közötti időszakban. A Románia Ifjúsági Fővárosa program a PONT Csoport javaslatára jött létre 2016-ban, jelenleg a program lebonyolításában a Román Ifjúsági Tanács, a Kereskedelmi Bank és a Kolozsvári Fiatalok Föderációja vesz részt.