A prefektusi zsarolásnak engedő testület – szerintem – nem (csak) emiatt járt el tévesen. Alapvető elvi kérdés ugyanis, hogy legalább a törvény adta jogainkkal élünk-e vagy nem. S ha – egyébként jogos – gyakorlati meggondolásokból engedünk, azzal alapvető elvi szempontokat mellőzünk. (Hányszor megtették és megteszik ezt választott elöljáróink!)
Csakhogy áldozat és kockázat nélkül bizony nem jutunk egyről a kettőre. S ha ez a megközelítés fel is vet olyan morális kérdéseket, miszerint a pályázók finanszírozásának elodázása – mert korántsem megvonásról vagy megtagadásáról van szó – akár egzisztenciákat is veszélyeztet, s ezt egy testület megkockáztathatja-e, azt tartsuk szem előtt, hogy a jogok érvényesítése bizony mindenkitől – így vagy úgy – áldozat- és kockázatvállalást követel.
A kétnyelvű melléklet ellen indított (lehetséges) prefektusi eljárás, egyben a jogtiprás szélesebb társadalmi, civil szervezeti ismertséget, sőt, tiltakozást is feltételezhetett volna. Vagyis felelős közösségi magatartást. S hányszor panaszkodunk arra, hogy a közöny, a politikai és közéleti történések iránti távolságtartás milyen károkat tud okozni. Most ismételten ennek vetették meg az ágyat.