Kormányválság Csehországban

2017. május 4., csütörtök, Világfigyelő

Miloš Zeman cseh államfő ma délután fogadja Bohuslav Sobotka szociáldemokrata miniszterelnököt, aki benyújtja kormánya lemondását. Ez várhatóan május közepétől lesz hatályos.


Bohuslav Sobotka kedden jelentette be, hogy a kormánykoalícióban kialakult súlyos feszültség miatt – amelyet szerinte Andrej Babiš kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter volt vállalkozásai körüli zavaros ügyek váltottak ki – benyújtja kormányának lemondását. A legkézenfekvőbb megoldás, a miniszter menesztése, szerinte azért nem jöhet szóba, mert Babiš, aki egyben a koalíciós ANO mozgalom elnöke is, ezután a mártír szerepében tetszeleghetne, s ez az októberre kiírt képviselőházi választások előtt árthatna a többi pártnak.
Miloš Zeman tegnap délután a prágai Hradzsinban fogadta Andrej Babišt. Ezt követően Milan Chovanec belügyminisztert a Cseh Szociáldemokrata Párt alelnökét várta. Sobotka viszonya az államfővel köztudottan nagyon feszült és rossz. Sobotka ugyanis Zeman első államfői jelölésekor, 2003-ban a szociáldemokraták azon frakciójába állt be, akik volt elnöküket nem voltak hajlandóak támogatni, s ellene szavaztak. Zeman mindezt máig nem bocsátotta meg Sobotkának.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-05-04: Világfigyelő - :

Találkozni fog Putyin és Trump

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök egyetértett egy személyes találkozó megszervezésében a G20-csoport júliusi hamburgi csúcstalálkozóján.
2017-05-04: Közélet - Hecser László:

Külföldi turnén a TransylMania

Európa hat nagyvárosában lép fel kilenc nap alatt Erdővidék legismertebb együttese, az etnorock zenét játszó TransylMania. Az első koncertre ma kerül sor Budapesten, ahol a BackStage Pub közönsége előtt játsszák el legismertebb dalaikat, majd Bécs, München, Brüsszel, Manchester és végül Dublin következik.