Harmadszor is megszervezik a Tekerj egy jó célért! programot – jelentették be a kezdeményezők tegnap a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület székhelyén. A sajtótájékoztatón az akcióval kapcsolatos fontosabb információkról tájékoztattak a főszervezők, a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) és a Zöld Nap Egyesület képviselői, akik első jótékonysági akciójukat 2014-ben rendezték meg a céhes városban.
Bereczki Kinga, a HKA programigazgatója, főszervező arról beszélt, hogy a rendkívül sikeres Civil licit után újabb közösségi akcióra hívják a kézdivásárhelyieket, amely ugyancsak közösségi célok megvalósítását szolgálja. Ezúttal azonban kerékpározással történik a gyűjtés, nem civil programokra licitálnak. A május 27-én, szombaton 10 és 13 óra között a sportcsarnok előtti téren zajló Tekerj egy jó célért! akció eddigi két kiadása népszerűnek bizonyult Kézdivásárhelyen, a helyiek ezúttal újabb játszótérért és kerékpártartókért tekerhetnek. A benevezők előre meghatározott útvonalon fognak bringázni, az akciót a hka.ro honlapon népszerűsítik, ahol a jelentkezéseket is várják. Bereczki Kinga továbbá beszélt a csapatmunkáról, amelyben a benevezők cselekvően vesznek részt, s akik támogatni óhajtják az akciót, a kerékpárosokat is támogatják, hogy minél több kört tegyenek meg. Minden letekert kör öt lejt eredményez. A szervezők az akció során tizennégyezer lejt terveznek összegyűjteni. A program három kiemelkedő támogatója a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt., valamint a városháza.
Derzsi Gyula alpolgármester örömét fejezte ki, hogy társszervezői lehetnek ennek a közösségi akciónak. „Partnerek vagyunk, segítünk, lehet ránk számítani” – összegzett tömören az alpolgármester.
Sárkány Hanna, a két főtámogató nadrággyár képviselője tájékoztatott, hogy idén a Turóczi Mózes-iskola udvarán alakítanak ki különleges játszóteret, amelyet a sérült gyerekek is biztonságosan használhatnak. Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke a kerékpártartókról szólt. Elmondta, legalább öt tartót szándékoznak felszerelni, ha több pénz gyűlne össze, a számuk is nő. Bereczki Kinga hozzátette: díjazzák is a Tekerj egy jó célért! résztvevőit, a legalább négy fizetett kört letekerők között három kerékpárt sorsolnak ki, a legtöbbet gyűjtő biciklist különdíjjal jutalmazzák. Minden résztvevő trikót, térképet, pecsételőlapot, ásványvizet, édességet és emléklapot kap.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.