Tegnap hajnalban előzetes letartóztatásba helyezték Mihuţ Constantin Crăciunt, a Román Vasúttársaság teherszállítási részlegének volt vezetőjét és három másik igazgatót, ugyanakkor hat személy esetében házi őrizetet rendeltek el.
A temesvári törvényszék bírái Crăciun mellett a fejlesztési igazgatót, az eladási és forgalmi igazgatót, valamint a vasúti kocsikért felelős igazgatót helyezték még előzetes letartóztatásba bűnszervezet létrehozása, hamis okiratok kiállítása és tudatos felhasználása, valamint különösen súlyos következményekkel járó sikkasztás gyanúja miatt. A vád szerint 2016-ban a Román Vasúttársaság teherszállítási részlegének bizonyos döntéshozói bűnszövetkezetet létesítettek, és ócskavasként adtak el a SC Remat SA Călăraşi vállalatnak 2450 régi vasúti kocsit, noha a hatályos szabályzat értelmében a felszámolásra kerülő vagonok a jóval drágább öntöttvas-hulladék, illetve az acélhulladék kategóriába tartoznak. Az okozott kár 6 313 748 euróra tehető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.